Hetvenezer madarat vadásztak le a semmiért

InfoRádió
2017. január 15. 07:00
Mintegy hetvenezer madarat lőttek le a New York-i repülőterek környékén 2009 óta, amikor az egyik járatnak a Hudson folyón kellett kényszerleszállást végrehajtania, mert a repülőgép hajtóművébe madár került. Mostanra kiderült, a hajtóvadászatnak semmi haszna nem volt - derítette ki a The Guardian.

A madarakat okolták a pontosan nyolc évvel ezelőtt történt balesetért, amely szerencsés véget ért. A történetből filmet is forgatott Clint Eastwood, és a Tom Hanks által alakított pilóta, Chesley "Sully" Sullenberg valóságos legenda lett. Az utasok túlélték az ütközést a madarakkal, a madarakra nézve viszont súlyos következménye lett az incidensnek: irtani kezdték őket a repülőterek környékén.

Az eltelt időszakban a hivatalos adatok szerint csaknem hetvenezer madarat ejtettek el, lelőtték őket, vagy csapdába csalták, miközben az amerikai légügyi hatóság által rögzített repülő-madár konfliktusok száma emelkedett New Yorkban. 2009 előtt évi 159 ütközést regisztráltak a Newar és a La Guardia légikikötőknél, azóta 299-re kúszott fel ez a szám, igaz, befolyásolhatja az utóbbi számot, hogy a 2009-es baleset óta jobban odafigyelnek a madarak okozta problémákra a pilóták is.

A Kennedy repülőtér a vándormadarak útvonalában van, ezért ott korábban is irtották a madarakat, de ott is emelkedett az ütközések száma.