eur:
394.02
usd:
364.82
bux:
65490.22
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Megvágják a kommunista biztonsági apparátus volt tisztviselőinek nyugdíját Lengyelországban

Az átlagnyugdíj szintjére csökkentik a jövő év októberétől Lengyelországban az egykori kommunista biztonsági apparátus mintegy 32 ezer volt tisztviselőjének nyugdíját, egyúttal 70 ezer forintnak megfelelő összegre emelik a minimálnyugdíjat, az erről szóló törvényeket pénteken hagyta jóvá Andrzej Duda államfő.

A nyugdíjcsökkentő törvény azokra vonatkozik, akik 1944 és 1990 között a belbiztonsági, a hírszerzési és az elhárítási szervek állományában dolgoztak, ezen belül a kommunista titkosrendőrség volt tagjaira, a korábbi határőrségnél szolgálók egy részére, valamint a tiszti iskoláknak az állami biztonsággal akkoriban együttműködő oktatóira és hallgatóira is. A csökkentés a rokkantsági nyugdíjakat és a hozzátartozóknak ítélt nyugdíj-kiegészítéseket is érinti.

A jogszabály hatálya alól a belügyminiszter "különösen indokolt esetekben" azokat a személyeket mentheti fel, akik az 1989-es rendszerváltás idején "rövid ideig teljesítettek szolgálatot", illetve akik akkoriban "szabályosan, akár életüket kockáztatva is teljesítették feladataikat". Ezzel a törvényhozók helyt adtak azoknak az ellenzéki véleményeknek, miszerint a törvény azokat is hátrányosan érinti, akik nem működtek együtt a kommunista rendszerrel, és szolgálatuk döntő részét a független Lengyelország biztonsági struktúráiban teljesítették.

A kommunista hatalmi szervekben szolgálók nyugdíját már 2009-ben is csökkentették, az akkor kormányzó Polgári Platform kezdeményezésére elfogadott törvény mintegy 25 egykori titkosszolgálati tisztre terjedt ki. A jogszabály azonban nem érintette a rokkantsági nyugdíjakat, a nyugdíjazottak egy része pedig a támogatás e formájával élve kerülte el életszínvonalának hanyatlását.

Az átlagnyugdíj Lengyelországban jelenleg mintegy 2 ezer zlotyt (140 ezer forint) tesz ki. Az egykori lengyel állambiztonsági tisztek közül jelenleg mintegy százan kapnak havi 9-12 ezer zloty értékű (mintegy 633-845 ezer forint) nyugdíjat, ezren 6-9 ezer zlotyt, nyolcezren pedig 3-6 ezer zlotyt érő nyugdíjból élnek. Az új jogszabály várhatóan évi mintegy 546 millió zlotyval (mintegy 38,4 milliárd forinttal) csökkenti a lengyel költségvetési kiadásokat.

A lengyel államfő által pénteken szintén aláírt másik törvény értelmében a jövő év márciusától ezer zlotyra (70,3 ezer forint) emelik a jelenleg 880 zlotyt (60,9 ezer forint) érő minimális öregségi nyugdíjat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×