eur:
393.83
usd:
365.36
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Feloldották a szökőárriadót a chilei földrengés után

Feloldották a szökőár veszélyéről szóló figyelmeztetést, amit a vasárnap Chile déli részén bekövetkezett, 7,6-es erősségű földrengés után adtak ki.

A helyi idő szerint délelőtt, Quellón település közelében történt földrengés után az egyesült államokbeli Csendes-óceáni Szökőárfigyelő Központ Puerto Montt város ezer kilométeres körzetében szökőár veszélye miatt figyelmeztetést adott ki. A földrengés és a szökőár-riasztás is viszonylag gyéren lakott területeket érintett: a chilei hatóságok négy chilei régióban összesen négyezer ember evakuáltak.

Az amerikai szeizmológiai intézet mintegy két órával később feloldotta a riasztást, a chilei hatóságok azonban még egy ideig ezután is óvatosságra intették a lakosságot a partvidék közelében.

A karácsony napján bekövetkezett földmozgást az Andok másik oldalán, Argentínában is érezni lehetett, a természeti jelenség ennek ellenére nem követelt áldozatokat és nem okozott kiterjedt anyagi károkat sem. Szemtanúk szerint házak, utak és hidak rongálódtak meg a földrengés epicentrumának térségében.

A vidék a fővárostól, Santiago de Chilétől 1200-1300 kilométerre délre esik. A rengés központja a tengerfenék alatt mintegy 33 kilométer mélyen volt, Chiloe szigetétől 40 kilométerre délre.

Chilében tavaly szeptemberben a mostaninál is erősebb, 8,3-as fokozatú földrengés volt, a nyomában keletkezett szökőár csak tucatnyi áldozatot szedett a gyors riasztásnak köszönhetően. 2010-ben egy földrengés utáni szökőárban több mint ötszázan vesztették életüket.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×