eur:
393.63
usd:
364.56
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A Fekete-tengerbe zuhant az orosz védelmi minisztérium gépe, közel száz halott

Az első adatok szerint a Fekete-tengerbe zuhant vasárnap az orosz védelmi minisztérium katonákat, az Alekszandrov kórus tagjait, továbbá újságírókat Szocsiból Szíriába szállító repülőgépe - tájékoztatta a TASZSZ orosz állami hírügynökséget egy nevének elhallgató regionális rendvédelmi vezető.

Az orosz védelmi minisztérium hivatalosan is megerősítette a szerencsétlenséget: a tárca közlése szerint a gép roncsait Szocsi térségében, a parttól másfél kilométernyire, 50-70 méteres mélységben találtak meg.

Az Interfax orosz hírügynökségnek a segélyhívó szolgálatokra hivatkozó jelentése szerint megtalálták a szerencsétlenség színhelyet: Szocsitól 6-8 kilométerre olajfoltot találtak a tengeren, amely a feltétezések szerint a szerencsétlenségből származhat. Mentőhajókat irányítottak a helyszínre.

A Tu-154 típusú gépen 83 utas - katonák, az orosz hadsereg kórusának tagjai, akik a szíriai hejmimi orosz katonai támaszponton adtak volna újévi koncertet, valamint kilenc újságíró - és 8 fős legénység tartózkodott. A Rosszija 24 hírtelevízió úgy tudja, hogy a gépen a kórus tagjain és a katonákon kívül feltehetően a Pervij Kanal állami televízió és a Zvezda televízió újságírói utaztak. A Zvezda megerősítette, hogy három munkatársa utazott a gépen.

Vlagyimir Putyin orosz elnököt tájékoztatták a történtekről - közölte Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter videokonferencián tárgyal a hadsereg vezetésével a kutatás és mentés megszervezéséről.

Az orosz Nyomozó Bizottság a repülésbiztonság megsértése, illetve arra való előkészület címén bűnvádi eljárást indított a gép lezuhanásának ügyében - közölte a TASZSZ hírügynökséggel Szvetlana Petrenko, a bizottság szóvivője.

A RIA-Novosztyi orosz hírügynökséget tájékoztató rendvédelmi vezető szerint a gép műszaki meghibásodása vagy a pilóta hibája okozhatta a szerencsétlenséget.

A gép manővert hajtott végre a Fekete-tenger felett és lezuhant - jelentette a Rosszija 24 hírtelevízió tudósítója.

Vasárnap reggel a TASZSZ a krasznodari terület mentőszolgálatának egy forrására hivatkozva jelentette, hogy eltűnt a radarképernyőről az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó repülőgépe röviddel azután, hogy felszállt Szocsiból. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Tu-154-es típusú utasszállító a szocsi városigazgatásához tartozó Adler város repülőteréről szállt fel közép-európai idő szerint hajnali 3 óra 40 perckor.

A Tu-154 fedélzetén tartózkodóknak gyakorlatilag nem volt esélye a túlélésre - mondta az Interfaxnak a mentőszolgálatok jól értesült munkatársa.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×