Szemerkényi Réka: az EU-nak katonai erőre is szüksége van

Infostart
2016. december 21. 12:16
Új korszak kezdetén vagyunk, amelyben Európának több forrást kell fordítania biztonságára - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarország washingtoni nagykövete az Egyesült Államok és a NATO várható viszonyáról.

Szemerkényi Réka, Magyarország washingtoni nagykövete szerint az, amit Donald Trump a NATO jövőjéről mondott a kampánya során, egybeesik a magyar kormány álláspontjával.

"Az a fajta eddigi, kényelmes európai álláspont, hogy fizessenek mindent az amerikaiak, tegyék bele a hadseregüket, a tankokat, a repülőket, a repülőgép-szállító anyahajókat, mi pedig itt ülünk szépen és fordítjuk az összes megtermelt, gazdaság által előállított forrásunkat a további gazdasági növekedésre, ez nem tartható. Egy új korszak kezdetén vagyunk, amelyben a feszültségek mindenkit érintenek. Európa nem dőlhet hátra a székben, hogy úgyis minden nemzetközi válság majd kényelmesen elmegy a fejünk fölött és valahol becsap az USA-ban, és majd akkor ők megoldják, hiszen mindet sújtanak ezek a terrortámadások" - fejtette ki.

Szemerkényi Réka úgy látta, hogy komolyabb biztonságpolitikai gondolkodásra volna szükség az unión belül is.

"Ennek következményeként szükség van komoly katonai erőre is."

A nagykövet szerint Magyarország már elindult ezen az úton, évről évre nagyobb hányadát fordítja költségvetésének katonai kiadásokra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szemerkényi Réka: az EU-nak katonai erőre is szüksége van
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást