eur:
395.75
usd:
372
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Teherautó hajtott a tömegbe egy berlini karácsonyi vásáron - videó

Karácsonyi vásár látogatói közé hajtott egy teherautó Berlinben hétfő este. Legkevesebb kilenc ember meghalt, több tucatnyian megsérültek. A német rendőrség terrorcselekményt valószínűsít.

Az eset Berlin nyugati részének központjában, Charlottenburg kerületben, a Kurfürstendamm sugárútnál történt, az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron, röviddel este nyolc után.

A rendőrség közölte:

kilencen meghaltak, és legkevesebb 50 ember sebesülhetett meg.

A teherautó vezetője elmenekült a helyszínről, de rövid időn belül elfogták. A sofőr mellett ülő személy életét vesztette. Halálának oka egyelőre ismeretlen.

A rendőrség 10 óra után azt közölte, hogy egy gyanús személyt vettek őrizetbe, de azt még vizsgálják, hogy a teherautó vezetőjéről van-e szó.

A kamionnak lengyel rendszáma volt, Gdanskban regisztrálták. A jármű tulajdonosa azt közölte, hogy az unokatestvére vezetett, és Olaszországból tartott Lengyelországba, de délután óta nem vette fel a telefonját.

Egy szemtanú szerint a sofőr lassítás nélkül vezette a járművet az emberek közé, ezért mindenképpen szándékosságról lehet szó. Mike Fox azt mondta, hogy a kamion alig pár méterrel ment el mellette, majd áttört az asztalok és a standok között.

A német rendőrség terrorcselekményt valószínűsít.

A Die Welt információi szerint a rendőrség több napja tud egy fenyegetésről, aminek a célpontja egy berlini karácsonyi vásár volt.

A német rendőrség arra kérte az embereket, hogy maradjanak otthon és ne terjesszenek pletykákat.

Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
Az inflációs fordulat egyik legnagyobb elszenvedője nem kapja meg a mentőövet

Az inflációs fordulat egyik legnagyobb elszenvedője nem kapja meg a mentőövet

Nemcsak a forint szenvedte meg az amerikai inflációs kilátások változását, a korábban globális menedékdevizának számító japán jen 34 éves mélypontra gyengült a dollárral szemben. A gyengülés nem belföldi tényezőknek köszönhető, de ez nem jelenti azt, hogy a japán jegybank jövő heti kamatdöntő ülésen ne tudna tenni a jen védelmében. Csakhogy a Bank of Japan most mással van elfoglalva: azzal, hogy kirángassa az országot az őket évtizedek óta sújtó stagnálásból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 06:52
×
×
×
×