eur:
393.82
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Új foglalást vagy visszatérítést ajánl a British Airways

Más időpontra foglalhatják át jegyüket, vagy teljes visszatérítést is kérhetnek azok az utasok, akik British Airways (BA) légitársaság rövidtávú járatain, köztük a budapesti járatokon utaznának karácsony két napján. Erre a két napra ugyanis a cég több ezer légi utaskísérője sztrájkot tervez az elégtelennek tartott bérezés és béremelési ajánlat miatt.

A BA honlapján megjelent tájékoztatás szerint a cég biztosítani szeretné, hogy a rövidtávú járatok utasainak utazási tervei a sztrájknapokon "se dőljenek romba", ám megérti a sztrájkfenyegetés okozta bizonytalanságot. Ezért azoknak, akiknek e járatokra december 16-a, vagyis a sztrájkterv bejelentése előtt vásárolt repülőjegyük van, a British Airways felajánlja, hogy azonos indulási és célállomással, de más időpontokra átfoglalják jegyüket.

Az utasok karácsony előtti időpontra, vagy az utána következő 355 napos időszakra kérhetnek új jegyfoglalást.

Az ajánlattal a budapesti utasok mellett azok élhetnek, akik karácsony két napján Aberdeen, Basel, Belfast, Bergen, Bécs, Bilbao, Bologna, Düsseldorf, Gibraltár, Göteborg, Hamburg, Hannover, Helsinki, Kijev, Krakkó, Lisszabon, Luxemburg, Manchester, Marseille, Oslo, Párizs/Orly, Pisa, Prága, Stavanger, Stuttgart, Szentpétervár, Velence, Varsó és Zágráb repülőtereiről indulnának, illetve ezekre utaznának.

A BA felajánlotta azt a lehetőséget is, hogy az utasok az eredeti jegy árának beszámításával más célállomásokra vegyenek teljesen új repülőjegyet.

Azok az utasok, akik a felajánlott alternatív megoldásokkal nem kívánnak élni, a British Airways közleménye szerint teljes visszatérítést kérhetnek.

Ennek előzményeként az alkalmazottakat képviselő Unite szakszervezet pénteken késő este bejelentette, hogy a BA 4500 utaskísérője sztrájkba lép december 25-én és 26-án. A munkabeszüntetés elsősorban a Heathrow repülőtérről induló BA-járatokat érinti, és azok az utaskísérők vesznek részt benne, akiket szerződésük szerint a cég rövid- és hosszú távú járatokra egyaránt beoszthat.

A szakszervezet szerint ezeket az állásokat a légitársaság 21-25 ezer font (7,8-9,3 millió forint) kezdő éves javadalmazás ígéretével hirdette meg, de sok újonnan felvett utaskísérő valójában ennek a felét sem kapja meg.

A British Airways a héten 2 százalékos béremelésre tett javaslatot, de ezt az érintett utaskísérők elvetették.

Közvetlenül karácsony előtt tizennyolc brit repülőtéren kétnapos sztrájkot tervez a földi kiszolgáló személyzet is az elégtelennek tartott bérajánlat miatt.

A Unite bejelentése szerint a Swissport globális repülőtéri szolgáltató cég nagy-britanniai részlegénél másfélezer jegykezelő, csomagkezelő és teheráru-forgalmi alkalmazott teszi le a munkát december 23-ától 48 órára.

A tervezett sztrájk a négy legnagyobb londoni repülőteret, Heathrow-t, Gatwicket, Stanstedet és Lutont is érinti. Mind a négy repülőtérre közlekednek járatok Budapestről.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×