Trump tarol: a svájci siketeknél is ő a nyerő

InfoRádió / MTI
2016. december 16. 18:55
A svájci siketek szövetsége a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump nevére utaló gesztust választotta az év jelének.

A siketszövetség először választotta ki az év jelét. A Trump-jel olyan versenytársakat előzött meg, mint a vegán és a Netflix.

A jelbeszédben Trumpot a fejtetőre helyezett jobb tenyérrel ábrázolják a megválasztott elnök jellegzetes hajviseletére célozva. A jel váratlanul nagy figyelmet kapott a helyi médiában is.

Roland Wagner, a svájci siketszövetség szóvivője pénteken elmondta, nem számítottak ekkora visszhangra, mivel azok, akik rendesen hallanak, normális esetben nem igazán foglalkoznak az új jelnyelvi jelekkel.

Wagner szerint a Trump-jel nagy előnye, hogy roppant egyszerű, mivel a politikus hajára utal, ráadásul pillanatok alatt elterjedt országszerte.

Svájcban mintegy tízezer siket él. Évente nagyjából 250 jellel gyarapodik a jelnyelv, ezeket szakértők: tanárok, nyelvészek és kutatók választják ki - ismertette a swissinfo.ch hírportál.

Az alpesi országban egyébként a Filterblase, a szűrőbuborék lett az év szava az SFR 3 rádióállomás szerint. A Filterblaser arra a hamis biztonságérzetre utal, amely az online felhasználók körében tapasztalható: az online közösségi portálokról tájékozódók ugyanis a hasonló gondolkodású emberekkel kommunikálnak, más vélemények nem jutnak el hozzájuk. Jó példa erre, az a sokk, ami Amerikában Trump megválasztását követte a demokrata érzelmű szavazók körében.