Ki jön Renzi után?

Infostart
2016. december 8. 10:16
Olaszországban elfogadták a jövő évi költségvetést, távozik posztjáról Matteo Renzi. Három napon belül másodszor, immár hivatalos formában is benyújtotta lemondását Matteo Renzi olasz miniszterelnök. A köztársasági elnök most elfogadta azt, és így Renzi ügyvivőkét folytatja a munkát utódja megválasztásáig.

Az új olasz miniszterelnök személyéről az elnöki sajtóiroda tájékoztatása szerint csütörtök este megkezdik a konzultációkat, és a folyamatot szombat délutánig le akarják zárni.

A várakozások szerint a köztársasági elnök a jelenlegi kormány egyik tárcavezetőjét vagy a Demokrata Párt valamelyik tagját kéri fel kormányalakításra. Vannak azonban, akik szerint előrehozott választásokat kell majd tartani Olaszországban.

Matteo Renzi hétfő este jelentette be, hogy előzetes ígérete szerint lemond posztjáról.

„A kormányom lehetőségei itt véget érnek. Hittem benne, hogy sikerült átalakítani a politikai rendszert, amelyben a személyek nem, csak a betöltött pozíciók változnak. Kisebb felsőházat szerettem volna, de nem értem el sikert. Így megüresedik a székem” – mondta még hétfőn a kormányfő.

Matteo Renzi lemondásának az volt az oka, hogy súlyos vereséget szenvedett az alkotmány módosításáról szóló vasárnapi népszavazáson, pedig kormányzásának közel három éve alatt ezt tekintette az egyik fő politikai céljának.

Az elnök hétfőn azt kérte, addig maradjon hivatalában, amíg a törvényhozás elfogadja a költségvetést. Mivel ez tegnap megtörtént, ismét felkereste a köztársasági elnököt, akinek az irodájából immár ügyvivőként távozott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lemondott Matteo Renzi
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást