eur:
394.46
usd:
370.46
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Kínai bányászok rekedtek a mélyben

Egy robbanást követően 11 bányász rekedt a mélyben Kínában, ahol a múlt héten két hasonló robbanásban 53 bányász vesztette életét.

A baleset hétfő éjjel történt a közép-kínai Hupej tartományban. A történtekről beszámoló Hszinhua helyi hírügynökség nem szolgált részletekkel a robbanás okáról. A rosszul szellőztetett bányákban egy kis szikra vagy nyílt láng is előidézhet robbanást.

Egy héten belül ez a harmadik bányaszerencsétlenség az országban, ahol a legtöbb szenet bányásszák a világon, egyben itt használják fel a legnagyobb mennyiségben a felszínre hozott fűtőanyagot.

A hatóságok közölték, hogy a december 3-án Belső-Mongólia tartományban történt, 32 bányász halálával járó balesetet követően menesztették a bányabiztonságért felelős tisztviselőket. Egy másik helyszínen pedig, az észak-kínai Hejlungkiang tartományban, ahol 21 bányász vesztette életét, őrizetbe vették a bánya üzemeltetőit.

Kínában két éve, 2014-ben 931-en vesztették életüket bányaszerencsétlenségben, ez a szám jóval kisebb a 2002-ben bekövetkezett halálesetekhez képest, akkor mintegy hétezer bányász lelte halálát munka közben. Régebben Kína vezette a bányászhalálok statisztikáját, az utóbbi években csökkent az effajta balesetek száma, mert viszonylag fejlettebbek a biztonsági berendezések, ugyanakkor jelentősen csökkent a szén iránti kereslet.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×