eur:
394.19
usd:
370.85
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Nemet mondtak az olaszok Renzi reformjaira

Nagy többséggel elutasították az olasz szavazók a kormányfő által javasolt alkotmányos reformterveket a vasárnapi népszavazáson, a kudarc nyomán Matteo Renzi hétfő éjjel bejelentette lemondását.

A hajnalban ismertetett nem hivatalos végeredmények szerint 59,95 százalék, 19 019 197 ember voksolt a bürokráciacsökkentő intézkedések ellen, míg 40,05 százalék, 12 706 340 mellette.

A külföldön élő és szavazásra jogosult mintegy négymillió olasz szavazatait még számolták hajnalban. Körükben 27,25 százalék volt a részvételi arány, és a rendelkezésre álló legfrissebb, hajnali 4-kor ismertetett adatok szerint a többségük - 65 százalék - támogatta a Renzi-kormány bürokráciacsökkentő javaslatait, 35 százalékuk szavazott ellene.

A második világháború utáni talán legjelentősebb alkotmányreform keretében a kormány többek közt csökkenteni akarta a szenátus létszámát és hatáskörét. A referendum azonban sokak szerint valójában Renzi eddigi kormányzati tevékenységének megítéléséről szólt.

A kezdeményezés bírálói szerint a reformok demokráciaellenesek lettek volna, míg támogatói azt mondták, hogy elősegítette volna a hatékonyabb kormányzást.

A referendumon elszenvedett vereség nyomán Matteo Renzi az éjjel közölte, hogy távozik tisztségéből, és már hétfőn benyújtja lemondását Sergio Mattarella államfőnek.

A Demokrata Párt (PD) politikusa teljes felelősséget vállalt a súlyos mértékű vereségért. "Én vesztettem, nem ti" - üzente szavazóinak, hozzátéve, hogy senki sem ragaszkodhat a helyéhez. Hangoztatta, hogy a reformok által csökkent volna a bürokrácia mértéke és Olaszország versenyképesebb lett volna.

"A kormányom munkája ma véget ért" - jelentette ki. Az elkövetkező időszak legnagyobb feladatai közé sorolta az országot idén ért földrengések utáni helyreállítást és a gazdaság megerősítését.

Az ellenzéki pártok előre hozott választásokat sürgettek az eredmények ismeretében.

A reformterveket elutasító euroszkeptikus 5 Csillag (M5S) mozgalom vezetője, Beppe Grillo szorgalmazta, hogy a lehető leghamarabb válasszanak új parlamentet. Vito Crimi, az M5S szenátora azt mondta, hogy "sürgősen választásokra van szükség". Ő és más pártok képviselői is azt hangoztatták, hogy nem kell átmeneti kormányt kinevezni, hogy áttekintse a választási szabályokat, ahogy ezt sokan sugalmazzák.

A történteket követően az államfőnek határoznia kell arról, hogy milyen további lépéseket tegyen. Várhatóan megpróbál kinevezni egy kormányt, amelynek többek között az lenne a mandátuma, hogy áttekintse a választási törvényeket. Ez azért is lenne döntő fontosságú, mert a Renzi által is sürgetett alkotmányreformok hiányában Olaszországban mások lesznek a választás szabályai a parlament alsóházára és a felsőházra vonatkozóan.

Renzi lemondásának fényében folynak a találgatások arról, hogy ki lehet a következő kormányfő. Egyes vélekedések szerint szóba jöhet Pier Carlo Padoan gazdasági miniszter, valamint Pietro Grasso, a szenátus elnöke. Az is megtörténhet, az államfő felkéri Renzit, hogy legalább az év végéig maradjon tisztségében, hogy szavatolják a 2017 költségvetés elfogadását a törvényhozásban.

A népszavazáson hozzávetőleg 51 millióan szavazhattak, a részvétel összességében 70 százalék körüli volt, érvényességi küszöböt nem szabtak meg.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×