eur:
394.09
usd:
365.73
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kettévágták Kelet-Aleppót

Aleppó eddig felkelők által ellenőrzött szektorának legalább a harmadát foglalták el vasárnapra a damaszkuszi rezsim csapatai, sorra véve vissza az észak-szíriai város keleti kerületeit, s közben az ostromlott városrészből egy nap alatt ezrek menekültek át más negyedekbe. A kormányerők hétfő délelőttre teljesen elfoglalták Kelet-Aleppó északi részét, és ezzel kettévágták a lázadók kezén lévő városrészt - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civilszervezet.

Az angliai székhelyű, de kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező OSDH adatai szerint egy nap alatt tízezren menekültek el Aleppó keleti feléből.

"Legalább hatezren (a kurd erők által ellenőrzött) Makszud sejk negyedben kerestek menedéket, a többiek Aleppónak a kormányerők kezén lévő övezetébe mentek" - fűzte hozzá a helyi aktivistahálózata révén tájékozódó emigráns csoport.

Az Oroszország és Irán katonai támogatását élvező, Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők ezzel jelentős áttörést értek el a november közepén nagy erőkkel megkezdett aleppói offenzívájukban, amelynek célja, hogy teljes egészében elfoglalják az ország második legnagyobb városát.

Aleppó keleti szektorában a legutóbbi időkig mintegy 250 ezer ember élt a damaszkuszi rezsim négy hónapja tartó teljes ostromzára alatt, november 15-e óta azonban a szíriai légierő minden korábbinál pusztítóbb bombázásainak voltak kitéve.

A keleti városrész legnagyobb negyedének, a Maszakin Hannano kerületnek szombati elfoglalását követően a kormányerőknek vasárnap további öt szomszédos kerületet sikerült bevenniük - számolt be róla az OSDH.

"A lázadók aleppói területük legalább 30 százalékát elvesztették ..., mindenekelőtt az eddig általuk ellenőrzött szektor északi kerületeinek nagy részét" - mondta el az AFP francia hírügynökségnek Rámi Abder-Rahmán, az OSDH vezetője.

Hétfőn már arról számolt be, hogy a kormányerők elfoglalták Hejdaríja, Szakúr és Sejk Hodr negyedeket, a kurd harcosok pedig Sejk Faresz negyedet, és ezzel végleg kettévágták Aleppó keleti részét.

Rámi Abder-Rahmán hozzátette, hogy a hadsereg gyors előretörése a több irányból egyszerre végrehajtott támadásnak köszönhető.

A felkelőket egyelőre nem lehetett elérni, hogy megerősíthessék a veszteségeikről szóló jelentést. Sazkúr negyed elfoglalását a szíriai állami média megerősítette.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×