eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

"A zsarnok Fidel Castro halála nem hozza el a szabadságot"

Szomorúnak nevezte az amerikai emigrációban működő egyik kubai ellenzéki szervezet vezetője, hogy a "zsarnok Fidel Castro" halála nem hozza el a szabadságot a kubai nép számára.

"Ez a szívemben lévő legnagyobb fájdalom" - írta az EFE spanyol hírügynökséghez eljuttatott közleményében Ramón Saúl Sánchez, a kubai menekülteket segítő Demokrácia Mozgalom (Movimiento Democracia) vezetője.

Úgy fogalmazott, szerette volna kijelenteni, hogy a "zsarnok halála a nép szabadsága", de ebben az esetben Kubára ez nem igaz. Castróék ugyanis bebiztosították hatalmon maradásukat - utalt arra, hogy az ország éléről csaknem fél évszázad után, 2008-ban távozó Fidel Castrót öccse, Raúl követte a hatalomban.

Ramón Saúl Sánchez szerint, ha Fidel Castro akkor halt volna meg, amikor még ő vezette az országot, kibontakozhatott volna Kubában egy szabadságot követelő forradalom, de így, hogy Raúl Castro kormányoz, az idősebb fivér halálának nem lesz akkora hatása.

A Demokrácia Mozgalom vezetője számára Fidel Castro jelképe a terrornak, amely hat évtizede gyötri Kubát és a félelmet, a fájdalmat, a börtönöket és azokat a tutajokat juttatja az emberek eszébe, amelyekkel oly' sokan menekülni próbáltak a szigetről.

Némileg derűlátóbb véleményt fogalmaztak meg az Egyesült Államok képviselőházának floridai kubai-amerikai tagjai Fidel Castro halálhíre hallatán.

"Évtizedeken át tartó elnyomás után a zsarnok halott, és végre új fejezet kezdődhet Kuba és az ország népe számára, és eljöhet a szabadság és a demokrácia kora" - írta közleményében Ileana Ros-Lehtinen republikánus politikus. A rangidős floridai képviselő hozzátette viszont: sajnálja, hogy Raúl Castro továbbra is elnyomja a kubaiakat. "Itt az ideje bezárni a gulágokat, szabad választásokat tartani, szabadon engedni a politikai foglyokat és visszaállítani a demokráciát Kubában" - írta végezetül több társa nevében is Ileana Ros-Lehtinen, akit 1989-ben első kubai-amerikaiként választottak be a szövetségi törvényhozás alsóházába.

Fidel Castro, a kubai forradalom vezéralakja kilencvenedik életévében hunyt el pénteken. Az Egyesült Államokba menekült kubaiak többsége örömmel fogadta a politikus halálhírét, Miamiban sokan vonultak az utcára, kubai zászlókat lengettek, örömmámorban úszva táncoltak, fazekakkal és serpenyőkkel doboltak.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×