eur:
393.54
usd:
364.51
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Orbán: itt az ideje a magyar-szerb gazdasági együttműködés megerősítésének

Az elmúlt években a magyar-szerb gazdasági együttműködés politikai feltételeit megteremtették, most itt az ideje gyakorlatiasnak lenni, hogy mindkét országot szolgáló beruházások jöjjenek létre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szerbiai Nisben, a magyar-szerb kormányülés alkalmával tartott sajtótájékoztatón.

A kormányülésről az Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Orbán Viktor kiemelte: az elemzéseink azt mutatják, hogy Szerbia nagy fellendülés előtt áll, és ugyan nehezen hiszi az ember, hogy jobb idők következnek, mert "az optimizmus nem természetes tulajdonsága" a közép-európai embereknek, de a számok világosan beszélnek, és Szerbia fellendülése küszöbön áll, így sokkal nagyobb gazdasági lehetőségek kínálkoznak itt a befektetőknek, mint bármikor korábban.

Mint mondta, komoly befektetendő magyar tőke halmozódott fel az elmúlt években, ennek egy részét itt szeretnék befektetni, és Dél-Szerbiában is gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat lehet kiépíteni.

A kormányfő úgy vélte, miután a politikai feltételek létrejöttek, most gyakorlatiasnak kell lenni, a gazdaság nyelvén kell beszélni, és a két ország érdekét szolgáló beruházásokat megvalósítani.

Emlékeztetett: Magyarországnak jó és rossz tapasztalatai is vannak a külföldi beruházókkal, és a jók ahhoz kapcsolódnak, amikor a befektetők egyeztették terveiket a magyar gazdaságstratégiával, és hosszú távon fennmaradó befektetések jöttek létre, amelyek nyereségesek voltak, és a magyarok elfogadták őket. Mi is így csináljuk most, és csak olyan területeken lesznek magyar befektetések, amelyek szolgálják Szerbia érdekét, kapcsolódnak az itteni gazdaságstratégiához - közölte.

Orbán Viktor egyúttal azt kérte, hogy küldjenek szerb befektetőket Magyarországra, mert ugyan a magyar gazdaság számai most erősebbek (a szerbénél), de ezek ki fognak egyenlítődni, és azt szeretnék, hogy egyensúly jellemezze a kétoldalú kapcsolatokat. A magyar pénzügyi rendszer áll a szerb vállalkozók rendelkezésére, hogy sikeres és látható beruházásokat valósítsanak meg Magyarországon, és a magyar kormány támogatni fogja ezeket a beruházásokat - mondta.

Kérdésre válaszolva kifejtette: Magyarország ma gazdaságilag sikeres, így vannak olyan erőforrásai, amelyek arra fordíthatók, hogy Szerbiában magyar, vagy magyar-szerb közös beruházásokat támogasson. Magyarország most akar bekapcsolódni a leendő szerb sikerbe, amelyről három-négy év múlva természetességgel beszélünk majd - tette hozzá.

A miniszterelnök közölte: az Eximbank 61 millió eurós pénzügyi keretet nyitott, ez nem végleges szám, ha kimerítik a szerb és magyar vállalkozók, megemelik, tehát nincs pénzügyi akadálya a magyar-szerb együttműködésnek, minden feltétel adva van a vállalkozóknak.

Arról is beszélt, hogy Szerbia minden olyan lépését támogatják, amely az illegális migráció megállítására irányul, élőerővel, szakértőkkel és anyagi forrásokkal is, mert Szerbia stabilitása Magyarország, Közép-Európa és egész Európa érdeke. A legjobb befektetés mindig a jó szomszéd, ezért érdekeltek vagyunk Szerbia sikerében - jelentette ki, hangsúlyozva a terrorizmus elleni és a biztonság érdekében tett közös erőfeszítések jelentőségét is.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Szerbia szívügyének tekinti az országban élő magyarokat, messze kiemelkedik Európában a kisebbségeket támogató politikájával, és a Magyarországon élő szerbek is számíthatnak a magyar kormányra. Bár kevesebb szerb él Magyarországon, mint amennyi magyar Szerbiában, "ez nem mennyiségi kérdés", hanem elvi, becsületbeli ügy, így a magyar kormány mindig támogatni fogja a szerb közösséget és ennek pénzügyi terheit is vállalja - mondta.

A miniszterelnök megjegyezte: korábban megtekintették az épülő a Prosek-Bancarevo autópálya-szakaszt, amely bár Szerbiában épül, Magyarországnak is fontos.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy két határátkelőt nyitnak, továbbá az együttműködés jelentőségét hangsúlyozta a gázellátás terén is. Szerbia ma Magyarországon keresztül juthat gázhoz, és Magyarország miatt egyszer sem került veszélybe az ország gázellátása, ezt vállaljuk a jövőben is - közölte. Hozzátette: ha Szerbia gázt akar tárolni, az is megoldható Magyarországon, a teljes rendszer áll Szerbia rendelkezésére. Megjegyezte: a Déli Áramlat gázvezetéket ugyan Brüsszel egyelőre megvétózta, de mindkét ország érdeke, hogy előbb-utóbb meglegyen a vezeték.

A sajtótájékoztató előtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Jadranka Joksimovic szerb európai integrációért felelős tárca nélküli miniszter aláírta a szerb csatlakozási tárgyalások támogatásáról szóló, magyar-szerb egyetértési nyilatkozat mellékletét képező, 2016-2017-re vonatkozó éves munkatervet, továbbá Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Zorana Mihajlovic szerb építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter a tiszai hajózásról szóló egyezményt.

 "Elég a kioktatásból"

Orbán Viktor szerint az amerikai elnökválasztást követően most esély van "újragombolni kabátot", és jobb legyen a helyzet, mint eddig volt, és ez sikerülni is fog.

A kormányfő elmondta: több szerénység, empátia, megértés, partnerség és szellemi alázat kell a nemzetközi politikában az eddig tapasztaltnál. Az, hogy bárki fellépjen azzal az igénnyel, hogy ő "minden jónak tudója", minden erkölcsi felsőbbrendűség garanciája, és aki eltérően gondolkodik a migrációról, a nemzetről vagy a családról, az csak erkölcsileg alacsonyabb rendű álláspontot képvisel, mérhetetlenül bántott minket - fogalmazott. Hozzátette: remélhetőleg ettől most megszabadulhatunk.

Orbán Viktor kifejtette: a "sajátos közép-európai lelkiség" nagyon érzékeny az elnyomás minden fajtájára, és oka van annak, hogy az érzékeny közép-európaiak már hosszú évek óta úgy érzik, van a világban egyfajta szellemi elnyomás.

Úgy látja, Európában is változások kellenek, "mert elegünk van a kioktatásból, abból, hogy nem lehet elmondani a véleményünket, mert attól kell tartanunk, hogy erkölcsileg vagy politikailag megbélyegeznek minket. Meg kell szabadulni a szellemi elnyomástól" - magyarázta.

A kormányfő úgy vélte, nekünk is bátrabbnak kell lennünk, szabadabban kell beszélnünk, érvelnünk. Most könnyebb lesz a dolgunk, mint korábban, és nagy reményekkel nézünk az Egyesült Államokban várható változások elé - tette hozzá.

Erősödő kapcsolatok

Történelmi csúcson vannak a magyar-szerb kapcsolatok, és a közös kormányülésekkel azt az üzenetet közvetíti a két ország, hogy a kapcsolat további elmélyítésére törekszik az élet minden területén - jelentette ki a közös kormányzati csúcson tartott megnyitó beszédében Aleksandar Vucic szerbminiszterelnök a dél-szerbiai Nisben.

A szerb kormányfő meggyőződését fejezte ki, hogy a közös kormányülés, valamint az üzleti fórum a politikai, a gazdasági, de a magyar és a szerb nép közötti nemzeti kapcsolatokat is erősíti.

Kiemelte, hogy a két kormány között jó az együttműködés, viszont számos olyan terület van még, amelyen a kapcsolatok további javítására lehet törekedni.

A két kormány közötti tárgyalások kiindulópontjának nevezte, hogy Magyarország támogatja Szerbia európai integrációját, és a két ország együttműködik a migrációs válság, valamint a terrorizmus elleni harc terén. Emellett az idegenforgalom, az energetika, valamint a privatizáció területén számít a kapcsolatok erősödésére.

A fontosabb közös infrastrukturális projektek között a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítését, a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal fejlesztését, valamint több szerbiai autópálya kiépítését említette. Mint mondta: ezek az utak Szerbián keresztül vezetnek, de voltaképpen Magyarországot kötik össze Bulgáriával, Törökországgal, Macedóniával, Görögországgal, Koszovóval és Albániával.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×