Lavrov bírálta Obamát

InfoRádió / MTI
2016. november 18. 12:21
Bírálta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Barack Obamát egy pénteki nyilatkozatában amiatt, hogy az amerikai elnök csütörtök este Berlinben arra intette megválasztott utódját, Donald Trumpot, ne közeledjen túlságosan Oroszországhoz.

"Ez aligha szolgálná az amerikai nép érdekeit" - mondta Lavrov Limában, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagországainak csúcstalálkozóján az orosz állami televíziónak nyilatkozva.

"Rossz az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolata. Ha Obama elnök úgy kívánja, hogy ez így is maradjon, az valószínűleg nem szolgálja az amerikai nép érdekeit" - fogalmazott az orosz külügyminiszter.

Lavrov ellentmondásosnak tartotta Obama csütörtöki berlini kijelentéseit. "Vlagyimir Putyin elnökkel folytatott valamennyi találkozóján Barack Obama azt hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kapcsolatok kulcsszerepet játszhatnak a szíriai konfliktus megoldásában" - emlékeztetett az orosz külügyi tárca vezetője.

Hozzátette: a távozó amerikai elnök lépéseit számos helyzetben a józanság és a racionalitás irányította. "Remélem, hogy örökségének ezt a részét továbbadja az új washingtoni kormányzatnak" - mondta Szergej Lavrov.

A limai APEC-csúcstalálkozó alkalmával Lavrov megbeszélést folytatott amerikai kollégájával, John Kerry külügyminiszterrel. A találkozó után Lavrov újságíróknak nyilatkozva tagadta, hogy Oroszország ezen a héten légicsapásokat hajtott volna végre a szíriai Aleppóban.

"Az orosz és a szíriai légierő csak Idlíb és Homsz tartományban működik együtt azzal a céllal, hogy megakadályozzák az Iszlám Állam harcosainak bejutását Szíriába (az északi-iraki) Moszulból" - jelentette ki Lavrov.

A szíriai felkelők kezén levő Aleppóban - négyhetes szünet után - kedden indította újra a légicsapásokat a szíriai légierő. A hírek szerint a légitámadások több tucat civil halálát okozták az utóbbi napokban.