A trumpizmus hosszú távon is fennmaradhat

Infostart
2016. november 8. 13:13
A demokraták jelöltje indul jobb pozícióból a keddi amerikai elnökválasztáson – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás a bonyolult tengerentúli választási rendszerről. Az egyetemi docens, külpolitikai szakértő szerint a mostani törvényhozási választások akár évtizedekre meghatározhatják, hogy a legfelsőbb bíróság liberális vagy konzervatív beállítottságú lesz-e.

Donald Trump nem vesztheti el a voksolást a 10-15 billegő államban egyikében sem ahhoz, hogy a választásokon esélye legyen a végső győzelemre – mondta Magyarics Tamás egyetemi docens, külpolitikai szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában. Mivel 35-37 államban előre meg lehet mondani, hogy melyik párt nyeri a választást a masszív szavazótáborok miatt, így az úgynevezett csatatér államon múlik az elnökjelölt sorsa, ahol csak néhány százalék a különbség a két nagy párt politikusai között. A bonyolult választási rendszerben a mostani voksolás eredményeként az államok mérete szerint küldenek kötött szavazatú delegáltakat az elnök személyéről szavazó 538 fős elektori kollégiumba.

Hillary Clinton jobb helyzetből indul, hiszen demográfiai jellemzők miatt eleve 30-40 elektori szavazattal többel rendelkezik, mert népesebbek a demokraták zsebében lévő államok – emelte ki a szakértő.

A szenátus is fontos

Magyarics Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy a kongresszusi választások kimenetele különösen fontos, hiszen – Barack Obama utolsó hat évéhez hasonlóan – komoly akadályt jelenthet a leendő demokrata elnöknek a továbbra is republikánus többségű kongresszus. A szenátusban jelenleg 55-45 arányban a republikánusok vannak többségben, s ma a politikusok harmadát, 34 szenátort választanak meg.

"Ha Hillary Clinton lesz az elnök, és demokrata többség lesz a szenátusban, akkor az elnök a szenátus jóváhagyásával nevezhet ki kabinettagokat, jelentős beosztású tisztviselőket, legfelsőbb bírót. Ha Clinton ki tud nevezni liberális beállítottságú főbírókat, akkor akár évtizedekig aktivista, liberális beállítottságú legfelsőbb bíróság lesz, amely alapvetően megváltoztathat bizonyos kérdésekben ügyeket" - fejtette ki.

Trump megválasztása és a szenátusi republikánus többség megmaradása esetén pedig olyan kérdések kerülhetnének ismét elő, mint az abortuszt legalizáló törvény, vagy a kisebbségeket érintő pozitív diszkrimináció esetleges felülvizsgálata, megszüntetése. A törvényhozásban az ellenkező pártállású többség - politikai megfontolásból - könnyen megbéníthatja az új adminisztrációt, mondjuk blokkolhatja a költségvetés megszavazását, mivel annak elfogadása nélkül technikailag fizetésképtelenné válhat az Egyestül Államok.

Érzelmes kampány

Magyarics Tamás arról is beszélt, hogy hosszú távon is fenn maradhat az a politikai stílus és filozófia, amelyet Donald Trump képvisel. A jelölt támogatói hisznek a republikánus üzletember populista eszméiben – tette hozzá.

A külpolitikai szakértő kiemelte, hogy faji kérdések a következő években jelentős hatással lehetnek a politikára és közéletre egyaránt. Hangsúlyozta, hogy Amerikában látens rasszizmus van. Clintont támogatja az afroamerikaiak és a latinok jelentős többsége, a fehérek viszont nagy részben Trumpot támogatják. Ellentét van a fehérek és a kisebbség között, mindkét oldal úgy érzi, az állam a másikat támogatja.

Az ELTE egyetemi docense szerint Donald Trump szavazóinak nagy része az érzelmeire hallgat, és akár választási csalásra gondolhat a republikánus jelölt veresége esetén. A mostani kampányt minden korábbinál jobban meghatározzák az érzelmek - vélekedett.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyarics Tamás az esélyekről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Magyarics Tamás a legfelsőbb bíróságról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Magyarics Tamás a trumpizmusról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást