eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Izrael többé nem működik együtt az UNESCO-val

Izrael azonnali hatállyal felfüggeszti együttműködését az UNESCO-val, az ENSZ kulturális szervezetével, válaszul az egyik UNESCO-testület csütörtöki határozattervezetére, amely Jeruzsálem szerint megkérdőjelezi a zsidóságnak a jeruzsálemi Templomhegyhez és a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - jelentette az izareli sajtó pénteken.

Az UNESCO Végrehajtó Tanácsa programbizottságának határozattervezetében, amelyet arab államok terjesztettek elő, az áll, hogy Izrael akadályozza a muzulmánok hozzáférését a Kelet-Jeruzsálemben található szent helyekhez; a javaslat emiatt, valamint kelet-jeruzsálemi régészeti feltárások miatt elmarasztalná Izraelt.

Az indítvány elsősorban azzal vívta ki az izraeli kormány haragját, hogy ismételten kizárólag arab nevükön nevezte meg az óváros szent helyeit, Izrael szerint ezzel tagadva azok zsidó történelmi hagyományait, a zsidóságnak a Templomhegyhez és a Siratófalhoz fűződő mély történelmi kapcsolatát.

Naftali Bennet oktatási miniszter, az UNESCO izraeli nemzeti bizottságának elnöke kijelentette, hogy a nemzetközi szervezet csütörtöki indítványa történelemtagadó és "bátorítja a terrort". "Őszintén remélem, hogy az UNESCO leállítja ezt a fiaskót, és felhagy a történelemtagadással" - tette hozzá Bennett.

Az izraeli vezetők már csütörtökön elítélték a határozati javaslatot: Benjámin Netanjahu miniszterelnök abszurdnak, Reuven Rivlin államelnök szégyenletesnek, Miri Regev kulturális miniszter pedig antiszemitának nevezte azt.

A döntést huszonhat állam szavazta meg hat ellenében, huszonhat tartózkodással, két állam képviselőinek távollétében. Izrael számára kedvezőbben alakult a szavazás, mint áprilisban egy hasonló szövegnél, mert az akkori javaslatot több európai ország, köztük Franciaország is támogatta.

A kérdésben várhatóan a jövő hét elején hoz végleges döntést az UNESCO testülete, s a végleges szövegben változásokat okozhat az izraeli tiltakozás.

A jeruzsálemi óvárosban található Templomhegy vagy Mecsetek tere (arab nevén al-Haram as-Saríf) a zsidók legszentebb helye, egyben Mekka és Medina után a muzulmán vallás harmadik legszentebb helye, ahol a Sziklamecset és az al-Aksza mecset is áll.

Izrael 1967-ben az úgynevezett hatnapos háborúban elfoglalta Jordániától Jeruzsálem óvárosát, ahol megígérte az addigi helyzet, a status quo fenntartását. Az egyezmények értelmében más vallásúak is látogathatják a Templomhegyet vagy Mecsetek terét, de csak a muzulmánok imádkozhatnak ott, a zsidók pedig a Siratófalnál imádkoznak. Az utóbbi években a palesztinok azzal vádolják Izraelt, hogy zsidók imádkozásának engedélyezésével a status quo felrúgására törekszik. Izrael visszautasítja ezt az állítást.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×