eur:
394.46
usd:
370.32
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Több menekültet vállal be az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok kormányzata 85 ezerről 110 ezerre emelte a 2017-es pénzügyi évben befogadható menekültek létszámkeretét.

A Fehér Ház szerdai bejelentése szerint így az idei pénzügyi évinél 30 százalékkal több embert fogadnak be, elsősorban Szíriából, Irakból és Afganisztánból. A tájékoztatás alapján a 110 ezer menekült közül a tervek szerint 40 ezret a Közel-Keletről és Dél-Ázsiából fogadnak be, további 35 ezren érkezhetnek majd afrikai országokból. Kelet-Ázsiából 12 ezer menekülőnek adnak letelepedési jogot, Európából négyezer, valamint Latin-Amerikából és a karibi-térségből ötezer ember kaphat letelepedési jogot az Egyesült Államokban.

A menekültek befogadásának tervéről Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője számolt be, és igyekezett megnyugtatni az aggódókat, hogy a menekültprogram nem jelent veszélyt az amerikai nemzetbiztonságra.

Az amerikai erőfeszítések és szándékok jegyében Barack Obama amerikai elnök a jövő héten - az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakának idején - menekültügyi csúcskonferencián látja vendégül a világ vezető politikusait. A Fehér Ház közlése szerint a csúcsértekezleten elsősorban a segélyszervezeteknek nyújtandó anyagi támogatás növeléséről, még több menekült befogadásáról és letelepítéséről, valamint a migránsok oktatási és munkalehetőségeinek szélesítéséről lesz majd szó.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×