Trump az élre tört

Infostart
2016. szeptember 7. 07:10
A CNN által közölt legfrissebb közvélemény-kutatás szerint Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje országosan átvette a vezetést a demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton előtt az Egyesült Államok elnöki posztjáért folytatott küzdelemben.

Kedden hozta nyilvánosságra a CNN hírtelevízió az ORC közvélemény-kutatóval közösen végzett felmérését, amely szerint országosan két százalékponttal, 45-43-ra vezet a republikánus Donald Trump a demokrata Hillary Clinton előtt .

Ez alapján a legutóbbi, augusztus elsején nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásukhoz képest a demokraták elnökjelöltje kilenc százalékpontot veszített a támogatottságából. Hillary Clinton megítélése – feltehetőleg részint e-mail botránya nyomán – a megbízhatóság és a tisztességesség tekintetében is romlott.

Mindkét jelöltnek változatlanul nagy az elutasítottsága: a közvélemény-kutatásban megkérdezettek 56 százaléka utasítja el Clintont, 54 százaléka pedig Trumpot nem kedveli.

A CNN felmérésének azonban ellent mond, hogy a legfőbb amerikai közvélemény-kutatók adatait átlagoló RealClearPolitics összesítése alapján – amelyben a hírtelevízió eredményei is szerepelnek – Hillary Clinton 3,3 százalékkal továbbra is népszerűbb mint Donald Trump. A republikánus elnök-jelölt a portál szerint az elmúlt évben csupán májusban és július végén volt néhány napig népszerűbb demokrata riválisánál.