Faképnél hagyták Obamát!

InfoRádió / MTI
2016. augusztus 17. 04:44
Kivonul az egyik nagy amerikai egészségbiztosító Obama biztosítási rendszeréből.

Az egyik legnagyobb amerikai egészségbiztosítási társaság, az Aetna kivonul Barack Obama elnök egészségbiztosítási rendszeréből.

Az Aetna kedden jelentette be döntését, s ezzel - az öt nagy egészségbiztosító társaság közül utolsóként - kivonul az Obama által elnöki rendelettel megvalósított egészségbiztosítási rendszerből, igaz, az általa "lefedett" tizenöt szövetségi államból négyben továbbra is részt vesz az Obamacare programban.

Az amerikai elnök Obamacare néven ismertté vált törvényerejű rendeletének célja, hogy minden amerikainak kötelezően legyen egészségbiztosítása: az idén februárig, jóval kevesebben ugyan a vártnál, de 13 millió olyan amerikai csatlakozott a rendszerhez, akiknek korában nem volt egészségbiztosítása.

Az Egyesült Államokban vagy a munkahely gondoskodik a munkaszerződésben rögzítve az egészségbiztosításról, vagy mindenkinek magának kell megkötnie. Az Obamacare bevezetése óta ez kötelező, aki nem köt biztosítást, azt pénzbüntetéssel sújtják. Akinek igazoltan alacsony a jövedelme, annak is be kell lépnie az Obamacare rendszerbe, biztosítást kell kötnie valamelyik magánbiztosítóval, és a fizetendő járulékok egy részét az állam a költségvetésből finanszírozza.

A legnagyobb magánbiztosítók azonban egymás után mondják fel részvételüket az Obamacare-ben, arra hivatkozva, hogy képtelenek profittal működtetni a prémiumszolgáltatásokkal bővített, bonyolultnak mondott rendszert. Az Aetna hétfőn jelezte, hogy második negyedévi mérlege készítésekor kiderült, adózás előtti vesztesége 200 millió dollárra rúg.

Az Aetna mindazonáltal négy szövetségi államban - Virginiában, Nebraskában, Iowában és Delaware-ben - bennmarad a rendszerben, bár ezekben az államokban is kevesebb helyen kínál majd egészségbiztosítást.