eur:
394.42
usd:
365.17
bux:
65543.59
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Belebukott a borba a svéd miniszterasszony

Lemondott Aida Hadzialic, a balközép svéd kormány szakképzési és felnőttoktatási minisztere, miután ittas járművezetésen kapták rajta.

A 29 éves miniszter asszony, akit a svéd szociáldemokrata párt nagy reménységének tartanak, szombati stockholmi sajtóértekezletén közölte, hogy csütörtökön a rendőrség igazoltatta és megszondáztatta a Dánia és Svédország közötti hídon, és vérében 0,2 ezrelék mg/l alkoholt találtak. Elmondta, hogy előzőleg egy vacsorán vett részt, ahol két pohár bort ivott.

Svédországban a gépkocsivezetés 0,2 ezrelék mg/l véralkoholszinttől bűncselekménynek minősül, amiért 6 hónapig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

Hadzialic mély sajnálatát fejezte ki az ügy miatt, amelyet élete legnagyobb hibájának nevezett, és közölte, hogy még pénteken benyújtotta lemondását Stefan Löfven kormányfőnek, aki ezt elfogadta.

A miniszter Boszniában született, családjával 1992-ben, ötéves korában menekültként érkezett Svédországba. 2014-ben az ország történetének legfiatalabb minisztereként, 27 évesen lett az akkor alakult svéd kormány tagja.

A Löfven-kormány kétéves működése alatt Hadzialic már a harmadik miniszter, aki lemondásra kényszerült. Asa Romson zöldpárti környezetvédelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes májusban köszönt le több elszólása miatt. Legutoljára azzal okozott botrányt, hogy "balesetnek" minősítette a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásokat.

Korábban, idén áprilisban Mehmet Kaplan építésügyi és városfejlesztési miniszter mondott le, miután Izraelnek a palesztinokkal való bánásmódját ahhoz hasonlította, ahogy a náci Németországban bántak a zsidókkal.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Korrigál a forint

Korrigál a forint

Csütörtökön kezdetben az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, utóbbival szemben nagyobb mértékben, később azonban valamelyest korrigált a magyar fizetőeszköz. Ma megjelent a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése, amelyben többek között azt írták, hogy a forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs  célt csak 2025-ben éri el a jegybank.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×