Erdogan: az EU nem teljesíti a vállalását

Infostart
2016. július 26. 11:41
Recep Tayyip Erdogan szerint amennyiben a török nép a halálbüntetés visszaállítását akarja, az ország vezetőinek meg kell hallgatniuk őket. A dél-európai ország elnöke exkluzív interjút adott az ARD német közszolgálati televíziónak.

A július közepi puccsról a török elnök azt mondta, július 15-e politikai életének eddigi legkritikusabb napja volt. Úgy értékelte, hogy ezzel a török népre és a demokráciára támadtak.

Az elnök terroristáknak nevezte ellenfeleit. Szerinte komoly szervezet áll mögöttük és ismert emberek is találhatóak tagjai között. A kormány ellenük a leghatározottabban fel akar lépni – tette hozzá.

Korábban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke világossá tette, hogy ha Törökország visszaállítja a halálbüntetést, azonnal megszakadnak a csatlakozási tárgyalások az Európai Unióval.

"A török nép a halálbüntetés visszaállítását akarja. Nekünk pedig mint kormánynak, hallgatnunk kell arra, amit mondanak. Nem mondhatjuk, hogy ez minket nem érdekel".

Erdogan szerint csak Európában nincs halálbüntetés. Egyébként szinte mindenütt alkalmazzák. Azt mondta: „én nem vagyok király, én csak egy államelnök vagyok. Erős elnöknek lenni pedig nem azt jelenti, hogy az alkotmányt nem tartom be.”

A török elnök közölte: Ankara tartja magát az unióval márciusban kötött migrációs megállapodáshoz, de úgy érzi, az EU nem teljesíti azt, amit vállalt. Az államfő szerint az unió nem folyósítja a menekültek ellátásához megígért támogatásokat.

A július közepi puccskísérlet óta több mint 45 ezer köztisztviselőt felfüggesztettek az állásából. A minisztérium bevonta magánintézményeknél alkalmazott 21 ezer tanár engedélyét. A tisztogatások érintettek több száz katonai ügyészt és majdnem ezer rendőrt is. Továbbá az egyetemi oktatóknak ideiglenes jelleggel, további értesítésig megtiltották, hogy külföldre utazzanak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Erdogan: az EU nem teljesíti a vállalását
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást