eur:
395.37
usd:
372.09
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

München: helyszíni tudósítás a merénylet utáni helyzetről

Pénteken kora este a müncheni Olimpiaváros bevásárlóközpontja tőszomszédságában lévő gyorsvendéglőnél lövöldözés robbant ki, amely az eddigi értesülések szerint legalább 6 halálos áldozatot követelt. Miután a feltehetően három merénylő a zsúfolt bevásárlóközpontba is berontott, pánik tört ki. Az InfoRádió németországi tudósítója a bajor fővárosból küldött beszámolójában a hatóságokat idézve jelenti: Münchenben terrorcselekmény történt, amelynek tetteseit eddig nem sikerült elfogni.

A késő délután kialakult helyzetet jól jellemzi, hogy a tartományi kormány Seehofer miniszterelnökkel válságülést tart és a rendőrség a médián keresztül arra szólította fel a lakosságot, hogy semmi esetre se hagyja el otthonát.

A müncheni Olimpiaváros bevásárlóközpontját időközben teljesen kiürítették, az ottani földalatti állomás alagútján át különleges rendőralakulat indult el, feltételezve, hogy esetleg ott rejtőzködik az a feltehetően három fegyveres, aki röviddel hat óra után a McDonald vendégeire tüzet nyitott, az eddigi adatok alapján legalább 6 személyt megölt és sok továbbit, részben súlyosan megsebesített, majd a bevásárlóközpontba vette az útját, ahol a lövések hallatára pánik robbant ki.

Egyelőre nem tudni, hogy a bevásárlóközpont alatti metróállomáson sikerült-e felszállniuk egy szerelvényre, de néhány perccel a merénylet után azonnal leállították a földalatti vasút forgalmát, hogy elejét vegyék a tettesek szökésének. Ugyanebből a célból leállították a villamosforgalmat is, a müncheni főpályaudvart pedig teljesen lezárták.

Az akcióba a rendőrség helikoptereket is bevetett, amelyek olyan berendezéssel is rendelkeznek, hogy a sötétben is észlelni tudják a mozgást a földön. A hatóságok nem zárják ki, hogy a tettesek esetleg más helyen is merényletre készülnek, ezért mindenkit rendkívüli óvatosságra intenek.

A kórházak jelentkezésre szólították fel az orvosokat és ápolókat, mert a rendőrségtől származó értesülés szerint nem lehet kizárni, hogy a még szökésben lévő merénylők valahol ismét tüzet nyitnak, ami esetleg további sebesülésekkel is jár.

A terrorcselekményről érkező első hírek azt is tudni vélték, hogy az Olimpiaközponton kívül a bajor főváros szívében fekvő forgalmi csomóponton, a Stachuson és az Isarkapu mellett is lövöldözés robbant ki, de ez vaklármának bizonyult.

Címlapról ajánljuk
Két spanyol csapat is bejuthat most az elődöntőbe

BL élőben
Két spanyol csapat is bejuthat most az elődöntőbe

Mind a két spanyol csapat is egygólos előnyről kezdi a visszavágót a BL-negyeddöntőben, hat napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon, a metropolitanóban 2-1-re a Borussia Dortmundot. A mai két párból továbbjutók egymás ellen játszanak majd az elődöntőben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
A Fehér Ház szertefoszlatta Zelenszkij reményeit, az ukrán segélycsomagról folyik a vita Amerikában – Híreink az ukrajnai frontról kedden

A Fehér Ház szertefoszlatta Zelenszkij reményeit, az ukrán segélycsomagról folyik a vita Amerikában – Híreink az ukrajnai frontról kedden

Republikánus törvényhozók azt javasolták, hogy próbáljanak meg egy csak Izrael támogatására vonatkozó törvénycsomagot elfogadni. A Fehér Ház hétfőn azonban megismételte, hogy Joe Biden amerikai elnök nem fog jóváhagyni egy önálló, egyedül csak Izraelt támogató finanszírozási törvényjavaslatot, a csomagnak Ukrajna támogatását is tartalmaznia kell. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fölvetette, hogy a NATO-országok úgy segíthetnék az ukrán védekezést, ahogy tették azt Izraellel, de a Fehér Ház szerint a két ország esete teljesen más, az Egyesült Államok nem fog részt venni az ukrajnai harcokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 20:19
×
×
×
×