Szakértő: épp az ellenkező hatást érhetik el a puccskísérlettel

Infostart
2016. július 16. 11:47
Az utóbbi hónapokban destabilizálódó politikai rendszert az elbukott katonai puccs megerősíti. Akár az elnöki rendszer bevezetését is elérheti Recep Tayyip Erdogan török elnök – mondta Egeresi Zoltán Törökország-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa.

„Ha azt nézzük, hogy Törökországban az utóbbi hónapokban – vagy már azt mondhatjuk, hogy – az utóbbi egy évben elég komoly destabilizáció kezdődött: terrortámadások történtek, nagyon komoly harc indult, illetve zajlik most is Munkáspárt ellenében, és nagyon sokan kritizálták Recep Tayyip Erdogant a hatalompolitikai eszközei miatt. Emiatt nagyon komoly hatalomkoncentráció és a politikai ellenfelek meggyengítése zajlik” - idézte fel Egeresi Zoltán.

„Amit a hadsereg puccsban résztvevő része beolvastatott a török tévében, igazából éppen erre apellált, hogy a demokráciát szeretnék megvédeni. De nyilvánvaló, hogy egy ilyen illegitim puccskísérlet esetén túl sok választása nincs az ebben résztvevő társaságnak. Ők arra készültek, hogy ha sikerül megszerezni a hatalmat, akkor majd valószínűleg – legalábbis egy szűk ideig – ők fogják uralni az országot” - fogalmazott a Törökország-szakértő.

Hangsúlyozta, hogy a török katonai hatalomátvételek nem egy klasszikus diktatúra kiépítéséhez vezetnek.

„Nem arról van szó, hogy van egy tábornok, aki a hadsereg – teljes egészének vagy egy csoportjának – támogatásával átveszi a hatalmat, majd ottmarad a hatalomban évtizedekig. Hanem általában az volt a török modell, hogy úgymond rendet raknak, visszaállítják az ország szekuláris jellegét, vagy ha éppen nagyobb a belpolitikai megosztottság, akkor azt valamilyen úton-módon rendezik, majd némi idő elteltével visszaadják a hatalmat a civileknek. Új választásokat írnak ki, vagy kijelölnek egy civil vezetőt, hogy alakítson kormányt” - közölte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa.

„Most ez a puccskísérlet kísérlet maradt, nem tudjuk megmondani, hogy mi lett volna a későbbi terve a puccsistáknak, de nagyon valószínű, hogy valami hasonló modellt követtek volna ők is” - véli a szakértő.

„Még akkor is, ha különböző hírek jelennek meg azzal kapcsolatban, hogy ez a hadseregen belüli kisebbségi csoport valójában milyen szervezethez kötődik. Van olyan nézőpont is, ami szerint a hadseregnek egy kemalista része áll emögött, amely nagyon nem volt megelégedve a kormánnyal és valóban demokratizálódás nevében kívánt fellépni” - folytatta Egeresi Zoltán.

Hozzátette: „Vannak olyan kormányzati kommentek – illetve a miniszterelnöki bejelentések alapján –, hogy egy iszlamista csoport áll emögött, amelynek tagjai beépültek a hadseregbe, és ők próbálták volna megszerezni a hatalmat és egy nagyon komoly diktatúrát kiépíteni”.

„Egy biztos, hogy nem valósult meg egyik verzió sem” - összegezte.

A Törökország-szakértő szerint a puccskísérletet a török vezetés és az állam igyekszik majd minél jobban kihasználni saját hatalmának, saját presztizsének, támogatottságának megerősítésére.

„Egyrészt az összes parlamenti párt még az első órákban kiadott közleménye elítélte ezt a puccskísérletet, másrészt nemzetközi szereplők, az Egyesült Államok is a megválasztott török kormány mellett tette le a voksát. Tehát a legitimitásuk semmit sem csorbult, sőt, ha a közösségi médiát nézzük, messze azok voltak többségben, akik a kormány mellett, vagy ha nem is mellettük, de a puccskísérlet ellen foglaltak állást” - fejtette ki.

„Várható, hogy egy ilyen komoly akció után elég komoly tisztogatásba fognak kezdeni a hadsereget illetően, és megpróbálják majd kiszűrni azokat az egyéneket, akik valamilyen úton-módon még köthetőek ehhez a puccskísérlethez. Várható, hogy meg fog erősödni a kormánypárti médianyomás, propaganda, amely az elnöki rendszer bevezetését kívánják elérni” - véli a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa.

„Könnyen lehet, hogy az elnöki rendszer támogatottsága, elfogadottsága is növekedni fog a jövőben. Az más kérdés, hogy ezt a török kormány képes lesz-e valamilyen úton-módon kihasználni akár egy népszavazásra is, amivel akár alkotmánymódosítást is el tudnának érni” - folytatta.

„Nagyon valószínűnek tartom, hogy Recep Tayyip Erdogan presztizsének a megerősítésére fogják felhasználni a történteket”

- véli a Törökország-szakértő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakértő: épp az ellenkező hatást érhetik el a puccskísérlettel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást