Elítélik a puccskísérletet a világ vezetői

Infostart
2016. július 16. 10:45
A világ vezetői elítélték a szombatra virradóan végrehajtott törökországi puccskísérletet. Az Unió vezetői és az Egyesült Államok kormánya mellett a NATO tagországok is az ankarai kormányt támogatják.

Az Európai Tanács elnöke szerint a török feszültséget és kihívásokat nem lehet fegyverekkel megoldani. A szombaton még az Ázsia-Európa Találkozón tartózkodó Donald Tusk azt hangsúlyozta: "katonai puccsnak nincs helye a modern Törökországban. Nincs alternatívája a demokráciának és a jogállamiságnak." Véleménye szerint korai lenne még a puccskísérlet következményeiről beszélni. A fő kérdés az lesz, vajon milyen Törökország kerül ki a válságból - mondta, hozzátéve, döntő jelentőségű lesz nem csak ország, hanem a régió mellett az unió és Törökország kapcsolataira nézve is, hogy Ankara hogyan kezeli majd a következményeket.

Donald Tusk tanácsi elnök, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője és Federica Mogherini kül- és biztonságpolitikai főképviselő az unió 28 tagállama nevében, Ulánbátorban kiadott szombat hajnali nyilatkozatukban leszögezték, hogy az EU a demokratikusan megválasztott török kormányt és a jogállamiságot támogatja. Emellett az alkotmányos rend visszaállítását sürgették.

Angela Merkel német kancellár még szombatra virradóra jelezte azt Twitter üzenetében, hogy Törökországban tiszteletben kell tartani a demokratikus rendet, és mindent el kell követni az emberéletek megóvása érdekében.

Barack Obama amerikai elnök és John Kerry külügyminiszter a demokratikusan megválasztott török kormányt támogatja. Kerry erről török kollégáját is tájékoztatta - derül ki washingtoni közlésekből. Az elnök a közlemény nyilvánosságra hozatala előtt telefonon egyeztetett a Moszkvában tárgyaló John Kerry külügyminiszterrel.

Kerry a Fehér Házzal folytatott konzultáció után telefonon hívta fel török kollégáját, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok "teljes mértékben" Törökország demokratikusan megválasztott polgári kormányát és a demokratikus intézményeket támogatja.

Londoni pénzügyi elemzők szerint hétfőn negatív piaci reakció várható a törökországi puccskísérlet miatt, bárhogy végződjék is. Citybeli vélemények szerint a NATO-szövetségesek bizonyára nem támogatják a demokratikusan megválasztott török kormány erőszakos megdöntését.

A TD Securities globális befektetési tanácsadó csoport londoni részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői szerint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország nem engedheti meg magának, hogy a demokratikusan megválasztott török kormány megdöntésére indított katonai puccs támogatójaként tűnjön fel.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elítélik a puccskísérletet a világ vezetői
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást