Olasz állomásfőnök: "én indítottam el a balesetet okozó vonatot"

InfoRádió / MTI
2016. július 14. 12:50
A dél-olaszországi Andria és Corato közötti vasúti pálya egyik állomásfőnöke elismerte, hogy hibázott, és ő indította útjára a keddi balesetet okozó vonatot - írta csütörtökön az olasz sajtó.

A Corriere della sera című napilap idézte Vito Piccarretát, az andriai állomás főnökét, aki azt mondta: "Én indítottam el a vonatot, én adtam zöld jelzést, nagy kavarodás volt, a vonatok késében voltak". Hozzátette ugyanakkor, hogy ez nem csak az ő hibája. "Mindenki engem feszít keresztre, miközben én is áldozat vagyok."

A két négykocsis szerelvény az Andria és Corato közötti vasúti pálya egy vidéki, egyvágányos, nyílt pályás szakaszán kedden rohant egymásba frontálisan, óránkénti 100 kilométeres sebességgel. A szerencsétlenségnek 23 halottja volt. Korábban egyes hírek még arról szóltak, hogy 27-en haltak meg. A vonalon elavult telefonrendszerrel értesítették egymást az állomásfőnökök a vonatokról.

Massimo Mazzilli, Corato település polgármestere már szerdán annak a véleményének adott hangot, hogy egy ilyen szerencsétlenséget csak emberi mulasztás okozhat, másként nem történhet meg.

A La Stampa című lap rekonstruálta az eseményeket, és arról írt, hogy a kérdéses időben három vonat közlekedett a Corato és Andria közötti szakaszon, eggyel több, mint általában. A második szerelvény útnak indításával követték el a balesethez vezető hibát.

Corato állomásfőnökének, Alessio Porcellinek - aki ugyancsak az igazságügyi vizsgálat középpontjában áll - ugyanakkor a rendelkezésre álló eszközökkel észre kellett volna vennie, hogy érkezik egy vonat abból az irányból, amerre egy másik éppen épp elhagyni készül az állomást.

A sajtó szerint Trani város ügyészsége, amely a vizsgálatban eljár, az igazság felderítésében nem csupán az állomások személyzetének felelősségét veszi górcső alá, hanem azt is tanulmányozza, hogy miért késlekedtek a vonal korszerűsítésével, miért nem bővítették ki két sínpárosra az egy nyomvonalas szakaszt, ha rendelkezésre állt az ehhez szükséges forrás.