Emberi mulasztás okozta az olasz vonattragédiát?

InfoRádió / MTI
2016. július 13. 11:31
A vizsgálat eddigi eredményei szerint emberi mulasztásra vezethető vissza a dél-olaszországi Bari város közelében kedden történt vonatbalesetet, amelyben legalább 27 ember meghalt, mintegy ötven megsérült.

A két négykocsis szerelvény az Andria és Corato közötti vasúti pálya egy vidéki, egyvágányos szakaszán rohant egymásba frontálisan. A vonalon elavult telefonrendszerrel értesítették egymást az állomásfőnökök a vonatokról. Ez utóbbi rendszer is a vizsgálat középpontjában áll.

A szakaszon nem volt automata riasztási rendszer, amely akkor avatkozna be, ha két, ugyanazon a sínpáron haladó szerelvény megközelítené egymást.

Keddről szerdára virradóan is dolgoztak még a mentőalakulatok, a munkálatokba óriásdarukat és mentőkutyákat is bevetettek, hogy eltávolítsák a roncsokat.

Az olasz vöröskereszt emberei szerdán a Bariban lévő halottasházba már 22 holttestet szállítottak, a huszonharmadikat várhatóan a nap folyamán juttatják el Andriából. Azonosításuk folyamatban van.

A szerencsétlenség túlélői arról beszéltek, hogy az ütközés pillanatában hatalmas erő lendítette ki őket egyensúlyukból. Ezután igyekeztek kiszabadulni a roncsok fogságából, a leszakadt emberi testrészek közül.

Egy nyolc hónapos terhes nő azt mondta, hogy nem tudja mi történt. Az ütközés után maga előtt látta a földön heverő anyját, vérző apját és lánytestvérét.

Egy idős házaspár a Telesveva tévéállomásnak számolt be az átélt borzalomról. A férfit, akinek fejét kötés fedte, felesége húzta ki a roncsok közül.

Massimo Mazzilli, Corato település polgármestere, a Facebook közösségi portálon azt írta, a helyszín úgy nézett ki, mintha egy repülőgép zuhant volna le.

Ferenc pápa táviratban fejezte ki együttérzését Bari érsekének, Francesco Cacuccinak. Azt írta, osztozik a balesetet szenvedett családok fájdalmában. Gyászolja a halottakat, imádkozik a sérültekért, hogy minél hamarabb felépüljenek.