eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Michelle Obama a lányok oktatásáért kampányolt Marokkóban

Michelle Obama amerikai first lady Meryl Streep amerikai és Freida Pinto indiai színésznők társaságában a nők oktatásáért folytatott kampánya keretében fiatal tinédzserkorú lányokkal találkozott kedden Marokkóban, ahol az alapfokú oktatás után mindössze a lányok 36 százaléka tanul tovább.

Barack Obama amerikai elnök neje és az oktatásért ugyancsak régóta síkra szálló hírességek egy tucatnyi fiatal lánnyal közösen vitatták meg azokat a kihívásokat, amelyekkel az oktatás folytatása érdekében a diáklányoknak meg kell küzdeniük.

A Fehér Ház kedden bejelentette, hogy a "Let Girls Learn" (Engedjétek tanulni a lányokat) nevű kezdeményezést, amelyet 2015 márciusában indított el az elnöki pár, Marokkóra is kiterjesztik.

A közlemény szerint a Millennium Challenge Corporation amerikai segélyszervezet az amerikai és a marokkói kormánnyal együttműködésben csaknem 100 millió dollárt fektet az észak-afrikai ország középfokú oktatási rendszerének átalakításába. Ezen felül a USAID amerikai segélyszervezet 400 ezer dollárt fordít öt új leánykollégium létrehozására, hogy javítsák a vidékről származó lányok továbbtanulási lehetőségeit.

Michelle Obama a fórumon azt mondta, alig várja, hogy további hangok csatlakozhassanak a lányok oktatási lehetőségeiről szóló párbeszédhez. Hozzátette, világszerte 62 millió fiatal lánynak nincs lehetősége a tanulásra, a forráshiánytól kezdve a kulturális normákig számos ok miatt.

A first lady két lánya, Sasha és Malia ugyancsak csatlakozott anyjukhoz a dél-marokkói Marrakesben, a rendezvényen azonban nem vettek részt. A család kedd este egy hagyományos iftáron - a ramadán, az iszlám szent böjti hónapja idején szokásos böjttörő vacsorán - vesz részt VI. Mohamed marokkói király feleségével, Lalla Szalma hercegnővel.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×