eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Már az ENSZ is fellép az idegenellenes brit támadásokkal szemben

Zaid Raad el-Husszein, az ENSZ emberjogi főbiztosa kedden arra szólította fel a brit hatóságokat, hogy vessenek véget a múlt csütörtöki brit népszavazás után megszaporodott idegenellenes támadásoknak.

A főbiztos mély aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Királyságban kisebbségekhez tartozó embereket és külföldieket értek támadások és inzultusok miután az ország úgy döntött: kilép az Európai Unióból.

A bevándorlás a kilépést támogató kampány egyik központi témája volt.

Husszein felszólította a brit hatóságokat: büntessék meg az elkövetőket. Hangsúlyozta: a rasszizmus és az idegengyűlölet "egészében, teljesen és összességében elfogadhatatlan bármilyen körülmények között".

A brit hatóságok hétfői jelentése szerint csütörtöktől 57 százalékkal nőtt az idegenellenes bűncselekmények miatt tett feljelentések száma május azonos időszakához képest.

Hétfőn Lengyelország londoni nagykövetsége is aggályait fejezte ki Nagy-Britanniában a lengyel közösség iránt megnyilvánuló idegengyűlölet miatt.

Vasárnap a lengyel kulturális központ londoni épületén olyan idegenellenes feliratokat helyeztek el, amelyek az Egyesült Királyságból történő távozásra szólították fel a lengyeleket. A londoni rendőrség az incidenst idegenellenes indíttatásúnak minősítette.

A Cambridge-ben élő lengyeleknek pedig pénteken olyan szórólapokat osztottak, amelyeken a következő volt olvasható: "Kilépünk az Európai Unióból. Nem lesznek többé lengyel paraziták".

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×