eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Újra van esély a török-orosz viszály rendezésére

Felélénkült a Törökország és Oroszország között kialakult viszály rendezésének folyamata néhány hónappal azt követően, hogy a török légierő tavaly novemberben lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai határnál - mondta Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes hétfőn Ankarában, a minisztertanács ülését követő sajtótájékoztatón.

Kurtulmus üdvözölte, hogy egy döntés értelmében ismét több török tulajdonban lévő oroszországi vállalat foglalkoztathat török állampolgárokat. Mint fogalmazott: ez a lépés is azt mutatja, hogy Ankara és Moszkva kapcsolata rövid időn belül normalizálódik.

A miniszterelnök-helyettes úgy vélte, hogy a Brexit nyomán az Európai Uniónak át kell gondolnia a rasszizmussal, az iszlámellenességgel és a politikai szélsőjobboldal megerősödésével szembeni álláspontját. Mint mondta: Ankara már korábban is jelezte, hogy az unió szétszakadásához vezethet, ha a tagállamoknak nincs közös hadereje. Ennek egyik jele az volt, hogy az EU az Ukrajnában zajló válságot egyszerűen nem tudta kezelni - emlékeztetett a politikus.

Az idei március 18-i menekültügyi megállapodás keretében az EU a török állampolgárok schengeni vízummentességéért 72 feltétel teljesítését kérte Ankarától, amelyek túlnyomó többségének Törökország eleget tett, de az unió szerint túl tágan értelmezett terrorellenes törvényén a fenyegetettségre hivatkozva továbbra sem hajlandó enyhíteni.

Kurtulmus nyomatékosította: ha Törökország változtat a törvényen, a terrorszervezetek Európában könnyebben tudják kiépíteni hálózatukat, amelynek egyik legfontosabb pénzügyi forrása a kábítószer-kereskedelem. Kurtulmus arra szólította fel Brüsszelt, hogy a vízumliberalizációról szóló tárgyalások elkövetkező időszakában legyen nyitottabb, őszintébb Törökországhoz.

A politikus arra is kitért, hogy az Európai Unióval 1996-tól működő vámunió jelentős anyagi veszteségeket okozott Ankarának azzal, hogy a kis-ázsiai ország nem volt a közösség teljes jogú tagja. Hangsúlyozta: a kétoldalú gazdasági kapcsolatot felül kell vizsgálni.

A kettéosztott Ciprus ügyére vonatkozóan a miniszterelnök-helyettes reményét fejezte ki, hogy 2016 végére sikerül olyan megoldást találni, amelyet mind a görög, mind a török fél elfogad.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Megoldódott Kijev legnagyobb problémája: mehet Ukrajnának a támogatás - Háborús híreink szombaton

Megoldódott Kijev legnagyobb problémája: mehet Ukrajnának a támogatás - Háborús híreink szombaton

Sikerült átpréselni az amerikai képviselőházon azt a törvényjavaslatot, mely összesen 95 milliárd dollárnyi támogatás szétosztását teszi lehetővé Ukrajna, Izrael és a csendes-óceáni térség államai között. A G7 szintén új támogatásról egyezett meg, a NATO pedig hosszas unszolás után eldöntötte: küldenek még légvédelmi eszközöket Kijevnek. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb aktualitásaival.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×