eur:
395.01
usd:
370.99
bux:
65372.62
2024. április 19. péntek Emma

Rajoy mielőbb tárgyalna a kormányalakításról

Mariano Rajoy, a spanyol parlamenti választáson győztes konzervatív Néppárt vezetője mielőbb tárgyalni szeretne a kormányalakításról a többi "mérsékelt" párttal - derült ki a politikus hétfői madridi sajtótájékoztatóján.

"Továbbra is kezemet nyújtom, hogy megalakítsuk azt a kormányt, amely garantálja a stabilitást, amelyre Spanyolországnak szüksége van" - fogalmazott az ügyvezető spanyol kormányfő arra utalva, hogy már fél évvel ezelőtt is nagykoalíció létrehozását ajánlotta a Spanyol Szocialista Munkáspártnak (PSOE) és a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpártnak, azonban ők elutasították.

Rajoy hangsúlyozta, hogy a kormányalakítás sürgős, és a keddi uniós csúcstalálkozót követően felveszi a kapcsolatot a többi párttal. Először a szocialistákat keresi meg, és reméli, hogy július végén, augusztus elején már új kormánya lehet az országnak.

"Demokráciában tiszteletben kell tartani azt, amit az emberek mondanak, igazán hallatlan lenne, ha nem tudnánk kormány alakítani most, és harmadszor is választást kellene tartani" - jegyezte meg, hozzátéve: közel 8 millió szavazat megszerzése után nem érzi jogosnak azt a felvetést, hogy ő maga lépjen vissza.

Mariano Rajoy elmondta: nyitott a tárgyalásokra a mérsékelt Baszk Nacionalista Párttal (PNV), és a Kanári-szigeteki Koalícióval is. Továbbá kész arra, hogy kisebbségi kormányt alakítson, egyedi megállapodásokkal.

Antonio Hernando, a szocialista párt szóvivője elvetette annak lehetőségét, hogy támogatnák Rajoy kormányalakítási terveit, akárcsak úgy is, hogy tartózkodnak a miniszterelnök-választásnál a parlamentben.

"Rajoynak ideológiai rokonai között kell keresnie a támogatást" - mondta.

A politikus a baloldali Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá), választási pártszövetség vezetőjét, Pablo Iglesiast okolta azért, hogy a szocialisták rosszul szerepeltek a választásokon, míg a konzervatív Néppárt megerősödött. "Rajoy köszönetet mondhat Iglesiasnak" - jegyezte meg.

Bejelentette: a PSOE szövetségi bizottsága, amely a legmagasabb döntéshozó testület a kongresszus után, július 9-én ül össze, hogy értékelje a helyzetet, és határozzon a lehetséges együttműködésekről.

Nem támogatja Mariano Rajoy miniszterelnöki újraválasztását a Ciudadanos sem - ezt Albert Rivera pártelnök jelentette be hétfőn. Azt mondta: a PP elnöke által vezetett kormányt kísértenék a Néppárt korrupciós botrányai.

Rivera szerint 32 képviselői helyükkel ők nincsenek döntő pozícióban, a PP-nek elsősorban a szocialistákkal kell keresnie az együttműködést. Ennek ellenére ő maga kezdeményez egy háromoldalú találkozót a pártokkal, hogy megvitassák az ország fontos ügyeit.

Pablo Echenique, a magát szociáldemokratának nevező Podemos (Képesek vagyunk rá) szervezeti titkárának nyilatkozatában fel sem merült, hogy támogatnák a PP-t, amely egyéként nem is keresi az együttműködést az általa radikálisnak tartott párttal.

A politikus értékelve választási eredményüket, amely jócskán elmaradt a várttól, a szocialistákat okolta, amiért a konzervatívok megerősödve kerültek ki a küzdelemből. A PSOE kampánystratégiája volt a Podemos állandó támadása - vélte.

Hozzátette: mindennek ellenére nyitottak lennének tárgyalni a szocialistákkal egy haladó kormány létrehozása érdekében.

Az első nyilatkozatokból úgy tűnik, a politikai patthelyzet nem sokat változott a választások után sem. A PP 137 megnyert mandátuma nem elegendő az önálló kormányzáshoz, és csak a szocialisták 85 parlamentbe jutott képviselőjének támogatásával tudná megszerezni a miniszterelnök-választáshoz szükséges 176 szavazatot a törvényhozásban.

A politikai elemzők azonban úgy vélik, a PP jobb tárgyalási pozícióból indul most mint fél évvel ezelőtt, mert 14-gyel több mandátuma van.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Mi lesz most a forinttal, a részvényekkel és a befektetéseinkkel? Megkérdeztük a profikat

Mi lesz most a forinttal, a részvényekkel és a befektetéseinkkel? Megkérdeztük a profikat

Erős negyedéven vannak túl a globális részvénypiacok, sokak szerint már régóta érik egy kisebb-nagyobb korrekció. Mégis, az egyre intenzívebben lángoló geopolitikai feszültségek és a makrogazdasági környezet kihívásai ellenére a Portfolio által megkérdezett szakértők szerint nincsenek kizárva az újabb csúcsdöntések. Nem fognak idén unatkozni a kötvénybefektetők sem, a forint pedig könnyen áttörheti a 400-as szintet az euróval szemben. A kötvényalapokat vásárlóknak így érdemes körültekintőnek lenniük, a devizás alapok kereslete pedig felélénkülhet. Megkérdeztük három alapkezelő szakértőit, hogyan értékelik a mostani piaci történéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×