eur:
393.54
usd:
369.13
bux:
65626.86
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Irak visszafoglalta Fallúdzsát az Iszlám Államtól

Az iraki hadsereg bejelentette vasárnap Fallúdzsa város teljes visszafoglalását az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezettől. Haider al-Abádi iraki miniszterelnök a nap folyamán a felszabadított városba látogatott - közölte az al-Szumaríja iraki tévé.

A kormányfő felhívta a város lakóit, hogy menjenek ki az utcákra és ünnepeljék meg Fallúdzsa végső felszabadítását. Az al-Szumaríja szerint a városba érkező iraki kormányfő nemzeti színű zászlót lengetett Fallúdzsa központjában.

Abádi bejelentette: hamarosan kitűzik az ország lobogóját Irak második legnagyobb városában, a jelenleg még mindig az IÁ kezén lévő Moszulban is.

A nyugat-iraki város visszavételére öt héttel ezelőtt indított hadművelet parancsnoka tisztjeitől és katonáitól körülvéve jelentette be az állami televízióban, hogy befejeződtek az ottani harcok, bár egy-egy dzsihadista még megbújik az utolsóként bevett városrész, Golan épületeiben.

Abádi már több mint egy héttel ezelőtt bejelentette az IÁ felett Fallúdzsában aratott győzelmet, de akkor még folytatódniuk kellett harcoknak, mert több városrész a dzsihadisták kezén volt. E városrészek elleni támadásokat az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció légicsapásokkal támogatta, mint tette ezt korábban is. Abádi hozzátette akkor, hogy ha beveszik Fallúdzsát, akkor Moszul következik, amely gyakorlatilag az IÁ székhelye.

A hadművelet vezetője azt állította, hogy legalább 1800 dzsihadista fegyverest öltek meg az öt hétig tartó ostromban, a többiek elmenekültek.

A fallúdzsai harcok miatt az ottani lakosságnak menekülnie kellett, de csak a felszabadított részekből tudtak elmenni, több mint 85 ezren, és csak a kormány által fenntartott olyan táborokba, amelyek már egyébként is zsúfolásig telve voltak.

Az ENSZ közölte, hogy a városból menekülő civilek közül sokan panaszkodtak: atrocitások érték őket, részben az iraki hadsereget támogató síita milíciák tagjai részéről.

A Bagdadtól alig 50 kilométerre nyugatra található Fallúdzsát 2014-ben foglalták el a dzsihadisták.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Szorosabbra húzná Brüsszel a tagállami gyeplőt

Szorosabbra húzná Brüsszel a tagállami gyeplőt

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy milyen átfogó reformra készül az Európai Unió és miért hajlandók még olyan tabunak számító területekhez is hozzányúlni, mint az adózás vagy éppen az állami támogatások rendszere. Erről Szabó Dánielt, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzőjét kérdeztük. A második blokkban egy olyan országról volt szó, amely nem biztos, hogy sok befektető térképén fent van, de mégis érdemes nagyon odafigyelni rá. Hogy melyik ez az ország, arról Mohos Kristóffal, a Portfolio részvénypiaci elemzőjével beszélgettünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×