Gudni Johannesson győzelmet hirdetett az izlandi elnökválasztáson

InfoRádió / MTI
2016. június 26. 08:19
Bár még nem számolták meg az összes szavazatot, a függetlenként induló Gudni Johannesson győzelmet hirdetett az izlandi elnökválasztáson vasárnap reggel. A választási győzelem egyben születésnapi ajándék a történészből lett politikusnak, aki éppen ezen a napon lett 48 éves.

"Azt hiszem, nyertünk" - jelentette ki kampányának főhadiszállásán a politikus.

A voksok többségének összesítése után Johannesson 37,8 százalékkal állt az első helyen. Mögötte második Halla Tomasdottir lett, aki szintén függetlenként indult, és a voksok 29,8 százalékát kapta.

Az izlandi államfői posztért kilencen szálltak versenybe, és mindvégig Johannesson volt a legnépszerűbb, amióta bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson.

Első nyilatkozatában az augusztus 1-jén hivatalba lépő új államfő köszönetet mondott az őt támogatóknak. Az ötgyermekes családapa elmondta, hogy a választási sikert és egyben a születésnapot családja körében kívánja ünnepelni. Utána azonban rögtön a futballra tért, és reményét fejezte ki, hogy a szigetország csapata két vállra fekteti Angliát a franciaországi nyolcaddöntőjében. "A labdarúgás olyan dolog, amely közelebb hozza egymáshoz az embereket" - hangoztatta a megválasztott leendő elnök, hozzátéve, hogy fő célja a nemzet egyesítése lesz.

Az első értesülések szerint az elnökválasztáson a részvételi arány meglehetősen alacsony volt: megfigyelők ezt azzal magyarázták, hogy az izlandiak ezekben a napokban szinte minden figyelmüket a labdarúgó Eb-nek szentelték, ünnepelve a Magyarországgal együtt ugyanabból a selejtező csoportból a továbbjutást kiharcoló nemzeti válogatott szenzációsnak tartott sikerét. A hatóságok előzetesen felkészültek erre az eshetőségre, és az izlandi csapat franciaországi főhadiszállásán külön szavazóhelyiséget állítottak fel.

Johannesson - aki az összesen öt ciklust, illetve kereken húsz évet az elnöki tisztségben töltő Olafur Ragnar Grimssont váltja fel hivatalában - hatalmas focirajongónak számít, és már hétfőn Nizzába utazik, hogy szurkolhasson Izland csapatának Anglia ellen.

Amúgy arról is híres volt, hogy a politikában mostanáig aktívan nem vett részt, a politikai eseményeket viszont a televízióban rendszeresen kommentálta. "Soha nem akartam aktív politikus lenni" - mondta korábban a megválasztott új államfő.