Sok angol szavaz, ez a maradók arányát növelheti

Infostart
2016. június 23. 16:00
Várhatóan nagy lesz a részvételi arány az Egyesült Királyság uniós tagságáról ezekben az órákban is zajló népszavazáson Pallai Péter, a BBC egykori főmunkatársa szerint. Ez pedig várhatóan a bennmaradás mellett leadott voksok arányát növelheti.

„Amikor délelőtt 10 órakor Nyugat-Londonban elmentem szavazni, elég nagy számban jöttek-mentek az emberek. Ebből kiindulva itt elég magas lesz a részvételi arány. Úgy sejtem, hogy ez mindenütt így lesz, mert mindenki érzi, hogy ez sorsdöntő dolog. De most még nem mérvadó a részvételi arány, mert az igazira akkor számíthatunk, amikor az emberek a munkából hazatérnek” - számolt be személyes tapasztalatairól Pallai Péter.

Korábban mindössze egy-két százalék különbséget mértek a két tábor támogatói között.

A BBC egykori főmunkatársa szerint a magas részvételi arány valószínűleg a bennmaradókat fogja erősíteni.

„Ha abból indulok ki, hogy míg a fiatalok legalább kétharmada bent akar maradni, addig az arány az idősebbeknél fordított, és mivel az idősek járnak inkább rendszeresen szavazni, a magasabb részvételi arány valószínűleg azt jelenti, hogy a fiatalok sokkal nagyobb számban kapcsolódnak be, ami a bennmaradóknak fog kedvezni” - véli a BBC egykori főmunkatársa.

Este tízkor zárják az urnákat, az első eredmények pedig éjfél körül jönnek. Itteni idő szerint reggel 7 órára várható a végeredmény – emlékeztetett Pallai Péter.

„Véleménye szerint Közép-Angliában és Észak-Anglia bizonyos részein többségben vannak azok, akik ki akarnak lépni. Egyrészt azért, mert ők nem szokták meg annyira a külföldiek jelenlétét, mint a déliek – például a londoniak –, nekik a hirtelen betelepülő kelet-európai munkaerő is fejfájást okozott. Ott régóta van már munkanélküliség, leépült az acélipar és a bányák, és nagyon sok embernek a tanult szakmájától eltérő alternatív munkát kellett keresnie, vagy munkanélküli lett. Így ezeken a helyeken, ahol eddig kevés volt a külföldi, a bevándorló, most idegenkedve fogadják őket” - magyarázta a BBC egykori főmunkatársa.

„London ennek a szöges ellentéte: számítás szerint itt a lakosság mindössze 40 százaléka fehér angolszász protestáns, és nagyon sokan migránsok vagy azok leszármazottai, így nagyobb a tolerancia a külföldiek iránt, az újonnan bevándorlók iránt” - tette hozzá.

„A nagyvárosokban valószínűleg a bent maradni akarók fognak dominálni, míg számos kisebb városban, vidéki településeken, halászfalvakban például ki akarnak lépni” - véli Pallai Péter, a BBC egykori főmunkatársa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sok angol szavaz, ez a maradók arányát növelheti
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást