eur:
393.73
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Meglepő bejelentést tett a Volkswagen

Piaci lufinak vagy előremenekülésnek tűnik az InfoRádió által felkeresett autós szakíró szerint a Volkswagen bejelentése, amelynek értelmében a gyártó beszünteti 40 modelljének gyártását.

Nem sokkal az után, hogy sajtóértesülések szerint a legnagyobb norvég pártok megállapodtak arról, hogy 2025-től újonnan csak elektromos autók értékesíthetők Norvégiában, a német gazdasági miniszter pedig azt nyilatkozta, hogy országában 2030-tól szintén csak olyan autókat regisztrálhatnak, amelyek nem bocsátanak ki káros anyagot, a Handelsblatt közölte, hogy a Volkswagen a következő években több mint negyven autómodelljének a gyártásával hagy fel új stratégiája keretében, mivel világvezető akar lenni a környezetkímélő járművek gyártásában.

Az autógyártó által közölt tervet azonban Krepsz Zoltán Az Autó című magazin szerkesztője szerint egyelőre nehéz megítélni.

"Nevezhetjük nagy lufinak is, ami most felszállt és kiderül, hogy majd mikor fog kipukkanni. Lehet benne előremenekülés is, egyre több olyan bejelentést lehet olvasni különféle országokból, hogy az elkövetkezendő 15-20 évben már nem lehet belső égésű motorral gyártott autókat forgalomba hozni, pontosabban ilyeneket újonnan megvásárolni és elképzelhető, hogy a Volkswagen is ebbe az irányba törekszik" - mondta Krepsz Zoltán.

Hogy pontosan mely 40 modell gyártásával hagy fel a legnagyobb európai autóipari konszern, amelynek a portfóliójába tartozik egyebek között az Audi, a Skoda és a Seat is, egyelőre nem lehet tudni, így csaknem 340 modell lehet érintett.

"Én 40 modellt már nem neveznék kevésnek, bár akkor kicsit más a reláció, ha mondjuk mind a 4 márkát egy kosárba tesszük. A Volkswagen ezt egyelőre egy első lépésnek szánja" - jegyezte meg Az Autó magazin szerkesztője.

Krepsz Zoltán nem látott erős összefüggést a gyártó korábbi dízelbotránya és legutóbbi bejelentése között és úgy vélte, hogy az autóvásárlást tervezők továbbra is bátran válogathatnak a cégcsoport modelljei közül, mert – mint mondta – várhatóan megfelelően előkészítik a típusok kivezetését vagy cseréjét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
×
×
×
×