eur:
394.19
usd:
370.77
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Méltó bánásmódot sürget a menekültekkel az ENSZ-főtitkár

Méltó körülményeket kell biztosítani a háború elől menekülő embereknek, és garantálni kell számukra a menedékhez való jogot - hangsúlyozta az ENSZ főtitkára.

"Ismételtem hangsúlyozom, hogy szükség van a háborúk túlélőinek segítésére és támogatására, arra, hogy méltó fogadtatásban részesüljenek, valamint hozzáférjenek a menedékjoghoz közülük azok, akik nemzetközi védelemre szorulnak" - mondta Ban Ki Mun az AMNA görög hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

A világszervezet főtitkára pénteken Görögországba utazik, látogatásának célja, hogy személyes benyomást szerezzen annak a mintegy 60 ezer menekültnek a helyzetéről, akik a dél-európai országban tartózkodnak. Ban Ki Mun - aki a görög állami vezetőkkel is találkozik - szombaton látogat Leszbosz szigetére, hogy ott megtekintsen néhány, menekülteknek fenntartott létesítményt.

Az égei-tengeri szigeten valamivel több mint 3 ezer menekült vár arra, hogy eldőljön, visszaküldik-e Törökországba, vagy menedékjogot kap. Az Európai Unió és Törökország között március 20-án hatályba lépett menekültügyi egyezmény értelmében már csak ez a két opció maradt a Görögországba érkező migránsok és menedékkérők számára, akik a nyugat-balkáni migrációs útvonal lezárása óta nem tudnak továbbutazni Nyugat-Európába.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×