Több mint negyven év után készül ismét sorsfordító népszavazásra Nagy-Britannia: David Cameron miniszterelnök egy februári szombaton hirdette ki hivatalosan június 23-ára a brit EU-tagság jövőjéről döntő referendumot.

A választóhelyiségek azon a csütörtöki napon helyi idő szerint 22 órakor zárnak, de Nagy-Britanniában hírhedten lassú a szavazatszámlálás, így a végeredményre jó eséllyel péntek délutánig várni kell majd.

A briteknek nem először teszik fel azt a kérdést, hogy hazájukat "Európában", vagy azon kívül akarják-e tudni, de az 1975-ben tartott előző hasonló népszavazás részvevői közül a legfiatalabbak is 60-as éveik felé közelednek, és a ma élő britek jelentős többségének még nem volt alkalma népszavazáson kifejteni álláspontját ebben a kérdésben.

Egyes szakértők szerint erre nem is lenne szükség.

Vernon Bogdanor professzor, a patinás King's College London egyetem oktatója, a brit politikatudomány egyik legtekintélyesebb kortárs gondolkodója legutóbbi blogbejegyzésében kifejti: a Brexit, vagyis a brit kilépés híveinek egyik fő érve a brit parlament szuverenitásának helyreállítása, ha azonban ők győznek a népszavazáson, akkor nem Brüsszel, hanem éppen ők ássák alá e törvényhozási szuverenitást.

Bogdanor gondolatmenete szerint ugyanis egy ilyen népszavazási eredmény esetén a képviselőknek a brit parlamentarizmus hosszú történelmében példátlan módon olyasmit kellene törvénybe iktatniuk - nevezetesen Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból -, amivel nagy többségük nem ért egyet.

Ebben az esetben a választópolgárság gyakorlatilag a brit törvényhozás harmadik kamarájává válna - fejtegeti Bogdanor professzor.

A népszavazásról azonban törvény intézkedik, így meg kell tartani, és nincs is olyan politikai kezdeményezés, amely megakadályozását célozná.

Az előző népszavazás óta eltelt négy évtizedben azonban figyelemreméltó fordulat ment végbe abból a szempontból, hogy a brit politikai spektrumon belül ki támogatja és ki ellenzi a leginkább az uniós tagságot.

Nagy-Britanniát a háború utáni időszak egyik meghatározó konzervatív párti politikusa, a 2005-ben elhunyt Sir Edward "Ted" Heath egykori miniszterelnök vezette be az EU akkori elődszervezetébe, az Európai Gazdasági Közösségbe. Heath az oxfordi egyetem elvégzése után európai körútra indult, személyes tanúja volt egyebek mellett a spanyol polgárháborúnak és a nácik nürnbergi parádéjának, és - ellentétben több akkori konzervatív eszmetársával - élesen ellenezte az appeasement politikáját, vagyis a kiegyezést Hitlerrel.

A háború után - éppen a második világháború előtti és alatti benyomásainak hatására - Heath az európai integráció elszánt híve volt, és már 1960-ban ő lett a felelőse a brit közöspiaci csatlakozási tárgyalások korai - Charles de Gaulle francia elnök ellenállásán akkor még rendre elbukó - fordulóinak.

A brit csatlakozási egyezmény végül 1973. január 1-jén - éppen Heath miniszterelnökségének idején - lépett életbe.

Egy évvel később már nem Ted Heath, hanem örök munkáspárti riválisa, Harold Wilson lakott a Downing Street miniszterelnöki rezidenciáján. Wilson választási programjában szerepelt egyebek mellett az is, hogy Londonnak újra kell tárgyalnia viszonyrendszerét a közösséggel, utána pedig népszavazásra kell terjeszteni azt a kérdést, hogy Nagy-Britannia az EGK tagja maradjon-e.

A munkáspárti kormány megosztott volt a kérdésben: a Labour hagyományos szocialista irányvonalát képviselő szárny - tagjai között olyan nehézsúlyú veteránokkal, mint Michael Foot és Tony Benn - euroszkeptikus alapállásra helyezkedett, és a kilépést támogatta, jóllehet a munkáspárti kormány hivatalosan a bennmaradás mellett kampányolt.

Az 1975 júniusában megtartott népszavazáson végül a brit választók kétharmados többséggel Nagy-Britannia közösségi tagságának fenntartása mellett döntöttek.

Négy évtized elteltével mintha ismételné magát a történelem - csak a szereplők cseréltek helyet.

David Cameron konzervatív párti miniszterelnök tavalyi választási programjában szerepelt, hogy Londonnak újra kell tárgyalnia viszonyrendszerét Brüsszellel, utána pedig népszavazásra kell terjeszteni azt a kérdést, hogy Nagy-Britannia az EU tagja maradjon-e.

A konzervatív párti kormány azonban erősen megosztott a kérdésben, az EU-szkeptikus szárny - tagjai között olyan nehézsúlyú veteránokkal, mint Boris Johnson, London volt polgármestere és Michael Gove igazságügyi miniszter - a kilépést támogatja, jóllehet a kormány hivatalos álláspontja az, hogy Nagy-Britannia maradjon az EU tagja.

Nem tudni, hogy két hét múlva melyik tábor ünnepel.

Bogdanor professzor szerint lehetséges, hogy egyik sem. A kampány során egymáson ejtett mély sebek láttán kérdéses ugyanis, hogy a Konzervatív Párt EU- és Brexit-párti tábora képes lesz-e békében újraegyesülni vezetője mögött - és az is, hogy e vezetőt David Cameronnak hívják-e majd.