Menekültkatasztrófa Krétánál! Több száz embert keresnek a tengerben

InfoRádió / MTI
2016. június 3. 10:01
Elsüllyedt Kréta közelében egy hajó, amelynek a fedélzetén az első információk szerint több száz migráns tartózkodhatott, a görög hatóságok péntek reggel megkezdték a mentési munkálatokat - közölték a hatóságok.

Nikosz Langadianosz, a görög parti őrség szóvivője azt mondta, hogy eddig 250 embert mentettek ki a tengerből. Hozzátette: egyelőre nem világos, hányan tartózkodtak a fedélzeten, az első becslések szerint azonban nem valószínű, hogy sokkal többen lettek volna annál, ahányat eddig kimentettek.

A mentőakcióban a térségben tartózkodó hajók, mentőjárművek és a görög parti őrség két helikoptere vesz részt.

A görög média értesülései szerint a hajótörést szenvedett vízi járművön akár hétszázan is utazhattak.

Korábban a kikötői rendőrség szóvivője a francia hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a bajbajutottak száma több százra tehető. "Sokan eshettek a tengerbe, a térséget átszelő hajók mentőbójákat bocsátottak vízre, és a migránsok megmentésére siettek" - tette hozzá.

Egyelőre nem tudni, honnan indult a 25 méter hosszú hajó, amely Krétától 75 mérföldre délre került bajba, és azt sem, hogy utasai milyen nemzetiségűek voltak. A görög hatóságok abból indulnak ki, hogy a vízi jármű Egyiptomból indult és Olaszországba tartott.

A Líbiától és Egyiptomtól északra fekvő görög szigetre szerdán 113, többségében afgán migráns érkezett. A menekültválság kezdete óta első alkalommal fordult elő, hogy Krétára migránsok száznál is nagyobb számú csoportja érkezett.

Az elmúlt hetekben a kedvező időjárás miatt ugrásszerűen megnőtt az Észak-Afrikából Európába tartók száma - emlékeztetnek a sajtójelentések.