eur:
393.74
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Megalakult az új szerb parlament

Hitelesítették a képviselők mandátumát, ám a házelnököt az egész napos vita után sem választották meg.

Megalakult az új szerbiai parlament pénteken Belgrádban, hitelesítették a képviselők mandátumát, ám a házelnököt az egész napos vita után sem választották meg, a parlament elnöklője, a legidősebb képviselő 20 órakor berekesztette az ülést.

Az új összetételű törvényhozásban a 250 helyből 131 jutott a legnagyobb szerb pártnak, az Aleksandar Vucic vezette Szerb Haladó Pártnak (SNS). A házelnököt is a SNS javasolta, Maja Gojkovic maradna a parlament elnöke, ám kinevezni többórás vita után sem lehetett, a felszólalók nagy száma miatt a házelnöki tisztséget ideiglenesen ellátó legidősebb képviselő, az ellenzéki Demokrata Párt tagja, Dragoljub Micunovic jobbnak látta, ha berekeszti az ülést, amelyet így hétfőn folytatnak. Ilyenre lépésre korábban még nem volt példa.

A SNS mellett további 11 párt jutott be a parlamentbe, így a korábbinál színesebb lett a politikai paletta. Bekerült két szélsőjobboldali párt is: a Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Pártot (SRS) 22-en, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) és a Dveri Mozgalom koalícióját pedig 13-an képviselik. Az előző törvényhozásba ezek a pártok nem jutottak be. Új szereplő az Elég volt (Dosta je bilo) nevű, baloldalhoz köthető, de a megszokott politikai felállást elutasító, rendszerellenes mozgalom is, amelynek 16 mandátuma van.

A SNS eddigi koalíciós partnerének, a baloldali Szerbiai Szocialista Pártnak (SPS) 29 mandátum jutott, és egyelőre nem lehet tudni, hogy kormánypozícióból vagy ellenzékből politizálnak-e a következő négy évben. A koalíciós tárgyalásokat a jövő héten kezdi meg a kormányalakításra felkért Aleksandar Vucic.

A parlamentben 16 képviselővel helyet kapott a balközép Demokrata Párt (DS), valamint 13 képviselővel a Boris Tadic volt államfő által vezetett hárompárti koalíció, az LDP-LSV-SDS.

A hét szerb párt mellett az új összetételű parlamentbe öt nemzeti kisebbségi lista jutott be, két bosnyák, egy szlovák, egy albán és egy magyar.

A legnagyobb délvidéki magyar pártot, a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) négyen képviselik ezentúl. Két évvel ezelőtt hat politikus jutott be a törvényhozásba, majd egy kizárást követően öten maradtak. Ahhoz, hogy frakciót lehessen alakítani, öt képviselőre van szükség, ezért a VMSZ négy tagja a jövőben az albán Demokratikus Cselekvés Pártjának (PDD) parlamentbe jutott egyetlen képviselőjével működik együtt - közölte Pásztor Bálint frakcióvezető az MTI tudósítójával.

A magyar képviselő hozzátette: a következő négy évben a várakozások szerint a parlament elé kerül az alkotmánymódosítás kérdése, a kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló törvény, valamint számos olyan intézkedés, amely Szerbia európai uniós csatlakozását hivatott előmozdítani.

A Szerb Radikális Párt vezetője, Vojislav Seselj egyértelművé tette, hogy addig nem kíván koalícióra lépni a Szerb Haladó Párttal, amíg a SNS el nem utasítja az európai integrációt, és mivel erre nem sok esély van, ellenzéki pozícióból fognak politizálni. Ugyanúgy egyértelműen ellenzékben lesz a jobboldali Szerbiai Demokrata Párt, valamint a balközép Demokrata Párt. Több politikai tömörülés is kijelentette, részt vesz a hétfőn kezdődő kormánykoalíciós tárgyalásokon, és ha meghívást kap a kormányba, elfogadja azt.

A szerbiai alkotmány értelmében a kormánynak a parlament megalakulását követően legfeljebb 90 napon belül meg kell alakulnia, ám erre sokkal előbb sor kerül, Aleksandar Vucic pénteken kijelentette, kabinetje várhatóan június 16-ig összeáll.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×