eur:
394.29
usd:
370.37
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Végveszélyben a közel-keleti keresztények

A libanoni karitász szervezet igazgatója szerint "a nemzetközi politika ősbűne" lesz, ha eltűnnek a keresztények a Közel-Keletről.

Paul Karam csütörtökön beszélt erről Budapesten, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nyári ülése után tartott sajtótájékoztatón.

A segélyszervezet libanoni vezetőjét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hívta meg Magyarországra, hogy tájékoztassa az MKPK tagjait a Libanonban élő menekültek helyzetéről.

Paul Karam a sajtótájékoztatón azt mondta: csak a béke a megoldás, és akik a Közel-Keleten élő keresztényeket Európába hívják, azok a kereszténység eltűnéséhez járulnak hozzá. "Ezt nem akarja megérteni a nemzetközi politika, amikor bábokként játszik az ott élő emberekkel" - fogalmazott.

Kiemelte: az elmúlt öt évben a 4,5 millió lakosú Libanonba érkezett 1,5 millió menekült súlyos, egyszerre biztonsági, humanitárius és demográfiai problémát jelent.

Elmondta, a menekültek Libanonban nem menekülttáborokban élnek. A Szíriából kontrollálatlanul, sokszor a zöldhatáron keresztül érkező menekültek - főleg az ország északi részén - zárt közösségekben, a saját törvényeik szerint élnek, komoly biztonsági problémát okozva a befogadó közösségnek.

Hangsúlyozta, hogy Libanon egész létét befolyásolja ez a helyzet, hiszen a mindössze 10 452 négyzetkilométer alapterületű országban nincs sem elég víz, sem elég élelmiszer ennyi ember befogadására.

Hozzátette: természetesen probléma az orvosi ellátás is, a menekültáradat következményeként ráadásul olyan betegségek jelentek meg újra az országban, amelyeket már sok éve sikerült leküzdeniük.

Paul Karam kitért arra, hogy aggodalomra ad okot a demográfiai helyzet megváltozása is. Libanonban ugyanis "törékeny politikai egyensúly van" 18 elismert felekezet, illetve népcsoport között, ezek arányát azonban a Szíriából érkező, 96 százalékban muszlim bevándorlók jelentősen módosítják.

A helyzet átláthatatlanságát jelzi, hogy az elmúlt 5 évben 65 ezer és 73 ezer közé teszik azoknak az újszülötteknek a számát, akiket sem Libanonban, sem Szíriában nem anyakönyveztek - jegyezte meg.

Kiemelte, hogy az elmúlt két évben érezhetően nőtt a feszültség a helyi, befogadó lakosság és a menekültek között, aminek egyik oka, hogy a nemzetközi segélyszervezetek a szíriai menekülteket támogatják, "mert menekültek", miközben Libanon lakossága egyre szegényebb, őket azonban senki sem segíti.

A sajtótájékoztatón Paul Karam és Écsy Gábor, a Katolikus Karitász magyarországi szervezetének igazgatója együttműködési megállapodást írt alá arról, hogy a magyarországi segélyszervezet támogatja a jövőben a libanonit.

Écsy Gábor az MTI-nek elmondta: a magyarországi segélyszervezet tízmillió forint segélyt utalt át a libanoni szervezetnek. Hozzátette, nem most kezdődött az együttműködés, és már korábban is küldtek nekik pénzt. Mint mondta, külön gyűjtést most nem terveznek a libanoni lakosság és az oda érkezők megsegítésére, de ha a számlaszámukra érkező adományok átutalásakor a felajánlók közleményben jelzik, hogy nekik szeretnének segíteni, figyelembe veszik az adományozói szándékot.

Címlapról ajánljuk
Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz
élő közvetítés

Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz

A Liverpool szempontjából katasztrofálisan „sikerült” első mérkőzés miatt háromgólos hátrányból kezdik a Vörösök Bergamóban az Atalanta elleni visszavágót. A tét az Európa-liga elődöntőjébe jutás. Szoboszlai Dominik visszakerült a kezdő tizenegybe, a középpályások közül Endo és Elliott is kimaradt.
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×