eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Szüneteltetik Fallúdzsa ostromát

Irak szünetelteti az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellenőrzése alatt álló, nyugat-iraki Fallúdzsa ostromát a polgári lakosság biztonsága körüli aggodalmak miatt - jelentette be szerdán Haider al-Abádi iraki kormányfő.

Az iraki kormányerők és a síita milíciák két nappal ezelőtt kezdték meg a város "végső ostromát", amely a várakozások szerint az Iszlám Állammal vívott egyik legnagyobb csata lehet.

A Fallúdzsa déli részére behatoló iraki kormányerők az iszlamisták ádáz ellenállásába ütköztek. Az összecsapások során a szélsőségesek az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) jelentései szerint több száz családot élő pajzsként használtak, az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) pedig arra figyelmeztetett, hogy a városban rekedt mintegy 50 ezer civil közül 20 ezer gyermek.

Ezen felül az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) közölte, egyre rosszabbodik a humanitárius helyzet a városban, ahol kimerülőben vannak az élelmiszerkészletek. A városból elmenekült lakosok korábbi beszámolói szerint a településen éhezés miatt többen meghaltak.

Al-Abádi a fallúdzsai frontvonal közelében felállított műveleti szobában úgy nyilatkozott: "rövid időn belül be lehetett volna fejezni a csatát, ha a civilek védelmét nem tartanánk elsődleges fontosságúnak". Az állami televízióban közvetített beszédében azt mondta, egységeik Fallúdzsa külterületén állomásoznak, és "a győzelem elérhető távolságban van".

A Reuters brit hírügynökségnek a térségben dolgozó forgatócsoportja arról számolt be, hogy az iraki katonák az elmúlt 48 órában nem mozdultak el a város déli részén, Najmíja külvárosban felvett hadállásaikról.

Az iraki miniszterelnök tíz nappal ezelőtt jelentette be, hogy hadműveletet indítanak a 2014 nyarán az Iszlám Állam kezére került Fallúdzsa visszafoglalására. Az offenzíva egy nappal később kezdődött meg.

Al-Abádi döntése eltér az amerikai szövetségesek terveitől, akik Steve Warren ezredes, az ostromot légicsapásokkal támogató terrorellenes koalíció szóvivőjének közlése szerint inkább az Iszlám Állam első számú iraki fellegvárának számító Moszulra összpontosítanának a második legjelentősebb Fallúdzsa helyett.

Abban, hogy az iraki kormányfő az ostrom megindítása mellett döntött, szerepet játszhat a közel-keleti országban kialakult belpolitikai válság. Al-Abádi, aki a szétesőben lévő kabinet egyben tartására törekszik, arra szólította fel a viszálykodó politikusokat, hogy a fallúdzsai hadművelet idejére függesszék fel ellentéteiket.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Az Orbán-Zelenszkij-találkozóról egyeztetett az ukrán és a magyar külügy

Az Orbán-Zelenszkij-találkozóról egyeztetett az ukrán és a magyar külügy

Ukrán és magyar tisztviselők telefonbeszélgetést folytattak, hogy megvitassák a kétoldalú kapcsolatokban elért eredményeket. Andrij Ermak, Ukrajna Elnöki Hivatalának vezetője és Szijjártó Péter, Magyarország külügyi és külgazdasági minisztere megállapodtak abban, hogy a jövő héten ismét megbeszélést tartanak, és folytatják a közös munkát az ukrán elnök és Magyarország miniszterelnöke közötti találkozó előkészítéséhez – számolt be az ukrán Rubryka.com.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×