Civakodnak a kormánypártok elnökei Horvátországban

Infostart
2016. május 31. 13:08
A horvát kormánypártok elnökei ismét távozásra szólították fel egymást - most két lapinterjúban. A végső szót heteken belül a törvényhozás mondja ki.

A Horvát Demokratikus Közösség, az elnöke ellen benyújtott, közelgő bizalmatlansági indítvány esetleges sikere után is folytatná a kormányzást koalíciós partnerével, a Híddal. Azonban csak akkor, ha annak elnöke, Bozo Petrov nem vesz részt a munkában - nyilatkozta egy hétfőn megjelent interjúban az ügy legfőbb érintettje, Tomislav Karamarko. A HDZ első miniszterelnök-helyettesétől a Híd kormánytagjai pénteken megvonták a bizalmat, ám a HDZ 14 minisztere és maga a miniszterelnök is kiállt mellette. A kormány így nem fogadta el a Karamarko leváltására benyújtott indítványt, azonban június közepéig a kérdés a törvényhozás elé kerül. Itt már elég néhány hidas politikus szavazata, hogy az ellenzéki Szociáldemokrata Párt bizalmatlansági indítványa sikert érjen el. A beadvány azért született, mert Karamarko felesége üzleti kapcsolatban állt egy olyan céggel, amely a magyar Mol olaj- és gázipari vállalatnak lobbizott. A Híd úgy véli, hogy a miniszterelnök-helyettes emiatt nem tud objektív és pártatlan döntéseket hozni Horvátország érdekében, és lemondásra szólították fel. Amit Karamarko nem teljesített, sőt, most éppen a Híd vezetőjének távozását kéri a kormányból, aki szintén miniszterelnök-helyettesként tevékenykedik. Karamarko a Hídról azt mondta, tapasztalatlansága és felkészületlensége miatt akadályozott minden olyan elképzelést, amely előre vitte volna az országot, ezt pedig megelégelték. A Híd elnöke - szintén egy hétfői lapinterjúban - úgy fogalmazott, azzal, hogy a párt kormánytagjai pénteken megvonták a bizalmat Karamarkótól, 20 év után megmutatták, hogy a politikában létezik tisztesség és becsület.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Civakodnak a kormánypártok elnökei Horvátországban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást