Elhalasztják az áfaemelést Japánban

InfoRádió / MTI
2016. május 30. 05:28
Japánban már harmadszor halasztják el az áfaemelést, ami így 2019 őszére tolódik ki.

Értesülések szerint Abe Sindzó japán miniszterelnök döntéséről már tájékoztatta a pénzügyminisztert, illetve a kormányzó Liberális Párt vezetőjét.

A hivatalos bejelentés a jövő héten lesz.

Az áfát eredetileg 2015-ben tervezték 8 százalékról 10 százalékra emelni, amit 2017 áprilisára toltak ki.

Japánban 2014. április 1-jén 5 százalékról 8 százalékra emelték az áfát, ez azonban válságba taszította a gazdaságot.

A japán kormányfő attól tart, hogy a japán és a globális gazdaság is olyan kihívások előtt áll, amelyek idején nem érdemes a költségvetés helyzetének javítása érdekében áfát emelni, ez ugyanis azzal járhat, hogy a nem túl stabil lábakon álló szigetországi gazdaság ismét recesszióba süllyed.

A világ hét legfejlettebb országának vezetőit vendégül látó Abe Sindzó csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy megismétlődhet a Lehman Brothers amerikai bank 2008-as összeomlásával induló világgazdasági válság. "A világgazdaság válaszút elé került, és ha nem jó döntéseket hozunk a gazdaság stabilizálására, akkor olyan válsággal nézhetünk szembe, amely túlmutat a szokásos gazdasági ciklusokon" - fogalmazott.

Mijagava Norio, a Mizuho Securities befektetési bank vezető közgazdásza szerint a miniszterelnök világgazdasági helyzetértékelése túlzó, de az áfaemelés elhalasztása biztosan kedvező lépés lenne a japán gazdaság számára.