Kitiltották Gorbacsovot Ukrajnából

InfoRádió / MTI
2016. május 26. 23:05
Öt évre kitiltották Mihail Gorbacsov egykori szovjet államfőt Ukrajnából, amiért a Krím félsziget 2014-es orosz elcsatolását helyeselte egy korábbi interjúban - közölte csütörtökön az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Twitter-oldalán.

"A Krím elcsatolásának nyilvános támogatása miatt Mihail Gorbacsovnak öt évig tilos beutaznia Ukrajnába" - olvasható a bejegyzésben.

Olena Hitljanszka, az SZBU szóvivője szerint a döntést az ország nemzetbiztonsági érdekei indokolták.

A Nobel-békedíjas politikus elutasította, hogy kommentálja az ukrán hatóságok döntését. A TASZSZ orosz hírügynökség kérdésére válaszolva kijelentette: "Kommentálják ezt önök". Csupán annyit mondott, hogy nem is szándékozik Ukrajnába utazni.

A 85 éves Gorbacsov a The Sunday Times című tekintélyes brit vasárnapi konzervatív lapnak május 22-én adott interjújában helyeselte Oroszországnak a Krím elcsatolásával kapcsolatos döntését. "Mindig is a nép szabad akaratnyilvánítása mellett voltam, a Krímben pedig a többség az Oroszországhoz való csatlakozást akarta" - jelentette ki az interjúban a volt szovjet államfő. Azt is mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök helyében, egy hasonló helyzetben ugyanúgy cselekedett volna.

A paraszti családból származó, orosz apától és ukrán anyától született Gorbacsov az 1980-as években hirdette meg a Szovjetunióban a peresztrojkát (átalakítást), a gazdasági-politikai élet gyökeres átszervezését, a glasznoszty (nyilvánosság) 1988-ban bevezetett jelszavával pedig a politika társadalmi ellenőrzését.