eur:
394.03
usd:
364.81
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Itzhak Perlman is lemondta észak-karolinai koncertjét

Itzhak Perlman világhírű izraeli-amerikai hegedűművész a legújabb azon művészek sorában, aki az Észak-Karolinában elfogadott, a transzneműeket és melegeket diszkrimináló törvény miatt lemondta ottani koncertjét.

A márciusban elfogadott törvényt amiatt támadják, mert kimondja, hogy középületekben mindenkinek a születése szerinti nemének megfelelő toalettet kell használnia, emellett korlátozza a melegekre vonatkozó diszkrimináció tilalmát is.

Perlman május 18-án lépett volna fel Raleigh-ben. Az egyik közösségi oldalon tudatta kedden, hogy lemondja koncertjét.

Lépését azzal magyarázza, hogy egész életét a diszkrimináció elleni harc határozta meg, főleg a fizikai fogyatékkal élők esetében, miután ő maga gyermekbénulásban szenvedett, és mankóval tanult meg járni.

A törvény miatt mondta le korábban észak-karolinai koncertjét Bruce Springsteen, a Pearl Jam és a Boston nevű rockzenekar is. Cyndi Lauper és a magyar származású humorista, Louis C. K. pedig fellépéseik bevételeit az Equality North Carolina nevű jogvédő szervezetnek ajánlották fel.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×