eur:
394.04
usd:
364.81
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Bill Clinton visszatér?

Elnökké választása esetén Hillary Clinton a férjére, Bill Clinton volt amerikai elnökre bízná a gazdaság fellendítését.

A demokraták várható elnökjelöltje erről Kentuckyban beszélt egy vasárnapi kampányrendezvényen. Ebben a középnyugati szövetségi államban, illetve Oregonban kedden lesznek az előválasztások.

A politikus szerint Bill Clinton feladata lenne "az amerikai gazdaság újraélesztése".

"Bill tudja, hogy mit kell csinálni, különösen az olyan vidékeken, ahol szénbányászatból élnek, vagy amelyek kimaradtak a fejlődésből az elmúlt években" - fogalmazott Hillary Clinton, aki a múlt héten a szénbányászatból élő és a szénbányák bezárásával küszködő Nyugat-Virginiában szenvedett nagy arányú vereséget vetélytársától, Bernie Sanders vermonti szenátortól.

Clinton vasárnap Kentucky több városában is kampányolt, és immár másodszor említette, hogy férjének, Bill Clinton volt elnöknek "elő kellene bújnia a visszavonultságából".

Louisville-ben tartott kampánygyűlésén hosszasan méltatta Bill Clinton elnöksége sikeresnek elkönyvelt gazdaságpolitikáját, s hangsúlyozta, hogy ő maga támogatja a kétkezi munkásokat, köztük a szénbányászokat is. Kentuckyban ugyanis - Nyugat-Virginiához hasonlóan - nagy lélekszámú bányászközösségek élnek. Az idén márciusban Clinton még azt fejtegette egy rendezvényen, hogy amennyiben ő lesz az Egyesült Államok elnöke, bezáratja a szénbányákat. A múlt héten Nyugat-Virginiában - valószínűleg éppen ezért - tüntetők tömege fogadta őt, s a protestálók azt skandálták: "Hillary, menj haza!". Clinton most Kentuckyban már azt mondta, kötelességének érzi a bányászok ügyének felkarolását.

Hillary Clinton kampánycsapatát egyébként politikai elemzők "egyre idegesebbnek" mondják. Részben a Clinton Alapítványról egymás után kiderülő szabálytalanságok miatt, amelyekről éppen most, a Cannes-i filmfesztiválon mutatják be a Peter Schweizer könyve alapján készült "Clinton készpénz" című filmet. És sajtóhírek szerint komolyan aggódnak a kampány-szakemberek az FBI-vizsgálat miatt is, amely Hillary Clinton elektronikus leveleinek ügyében várható. A politikus ugyanis, még külügyminiszterként, a biztonságos külügyi rendszer helyett nemegyszer a magánszerverét használta hivatalos levelezésének bonyolítására, ezért - elsősorban politikai ellenfelei - azt gyanítják, hogy titkosított információk is kiszivároghattak a külügyminisztériumból.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×