A török rendőrség megakadályozta egy ellenzéki párt kongresszusát

InfoRádió / MTI
2016. május 15. 17:57
A török rendőrség megakadályozta a Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) nacionalista ellenzéki párt vasárnapra tervezett rendkívüli kongresszusát. A parlamenti tömörülés jelenlegi vezetőjével, Devlet Bahcelivel szemben a négy lehetséges elnökjelölt nem támogatja azt a kormánypárt által előkészítés alatt álló új alkotmányt, amely Recep Tayyip Erdogan török elnök kezében összpontosítaná a végrehajtó hatalmat.

Bahceli pártja 11,9 százalékot szerzett a legutóbbi, tavaly november 1-i előre hozott választáson és 40 képviselői helyhez jutott a törvényhozásban.

A hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) a szavazatok 49,4 százalékával ugyan sikerült megszereznie 317 képviselői helyet - és így az abszolút többséget az 550 fős parlamentben -, nem rendelkezik sem az alkotmány közvetlen módosításához szükséges kétharmaddal, sem pedig a referendum összehívásához szükséges 330 mandátummal.

Az AKP-nek tehát szüksége van a MHP támogatására.

Bahceli korábban támogatását fejezte ki a kormány tervét illetően, de a párt vezetőségének más tagjai, köztük az egykori belügyminiszter, Meral Aksener, ellenzik a törekvést.

A nacionalisták egy csoportja el szeretné űzni helyéről Bahcelit, aki 1997 júliusa óta vezeti a MHP-t. Ahhoz, hogy ezt elérjék, módosítaniuk kell az alapszabályzatot.

A négy elnökjelölt a reggeli órákban ugyanazzal az autóval érkezett a kongresszus helyszíneként kijelölt szállodához. . A rendvédelmi erők azonban barikádokkal és vízágyúkkal lezárták előttük és a szimpatizánsok előtt a hotel bejáratához vezető utat.

A Milliyet című török napilap internetes oldalának értesülései szerint mintegy 20 ezer ember várakozott órákon keresztül a rendőrségi barikádoknál. "Bahceli mondjon le" - skandálta a tömeg. Ezzel párhuzamosan közel 200-an gyűltek össze a párt székházánál, hogy lojalitásukat fejezzék ki a vezető iránt - számolt be róla a Milliyet.

A MHP elnökjelöltjei - arra várva, hogy a rendőrök beengedik őket - nyilatkozatot fogalmaztak meg. Azzal vádolták meg a kormányt, hogy az akadályozza a kongresszus megrendezését.

A kormánypárt elutasít minden olyan feltételezést, amelynek értelmében összefüggés lenne a MHP vezetői posztjáért folyó harc és a nacionalista ellenzék támogatásának megnyerése között.