Budapesten ad koncertet a Deep Purple egykori énekese

Infostart
2016. május 14. 11:45
Ian Gillan, a Deep Purple zenekar második felállásának frontembereként ismertté vált énekes november 8-án ad koncertet Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában.

Az Ian Gillan sings Deep Purple című koncerten elhangzanak a legnépszerűbb Deep Purple-számok szimfonikus zenekari kísérettel - közölték a szervezők az MTI-vel.

Ian Gillan az angliai Hounslowban született 1945-ben. Fiatal éveiben leginkább Elvis Presley, Buddy Holly és Little Richard voltak rá hatással. Húszévesen találkozott Roger Glover basszusgitárossal, amikor az Episode Six zenekar énekese lett, majd 1965-ben együtt turnéztak Dusty Springfielddel, nyolc hétvégén keresztül öt show-t mutattak be, többek között a kölni és frankfurti Storyville Clubsban vagy a Bejrúthoz közeli Casino de Lebanonban.

Az igazi áttörést az hozta meg számára, amikor 1969-ben a Deep Purple zenekar énekese lett. Lágy, szinte operaénekesi hangjával és óriási hangterjedelmével nagyban hozzájárult a zenekar sikeréhez, sok dal szövegét is ő írta. Négy nagylemezt adtak ki együtt négy egymást követő évben Deep Purple in Rock, Fireball, Machine Head és Who Do We Think We Are címekkel.

Gillan szólóban is rendkívüli sikereket ért el: az 1970-es, eredeti Andrew Lloyd Webber-féle Jézus Krisztus szupersztárban ő énekelte Jézust, kétszer duettben áriázta el Luciano Pavarottival a Nessun Dormát. A zenész máig hatalmas népszerűségnek örvend: tavaly 48 országban adott teltházas koncertet, jelenleg új albumon dolgozik.

Novemberi budapesti fellépésén az angol Papa Le Gál lesz Ian Gillan előzenekara, ennek az együttesnek tagja Ian Gillan lánya. Az öttagú zenekarnak szinte meghatározhatatlan a zenei stílusa, az afrobeatet, a latint, a dubot, a reggae-t és a funkot egyaránt ötvözik.