eur:
394.22
usd:
365.03
bux:
65450.5
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Sadiq Khan: London új polgármesterének sztorija

A munkáspárti Sadiq Khant megválasztották, ő London új polgármestere. De ki is az az ember, aki felelős lesz a brit fővárosért a következő négy évben? A BBC megválaszolja a kérdést.

Az új polgármester meglehetősen mélyről kezdte a társadalmi felemelkedést.

Pakisztáni bevándorlók 8 gyermekének egyike, apja buszvezető volt, édesanyja varrónő. Egy dél-londoni lakótelepen nőtt fel - olvasható a BBC által közölt életrajzában.

A politikus 45 éves, házas, két lánya van. Jogász, korábban emberi jogokkal foglalkozó ügyvéd volt, majd politikai pályára váltott, 2005 óta parlamenti képviselő, pártja a Labour.

"Egy buszsofőr fia" - ezt gyakran a fejéhez vágták a kampány során is. A dolog élét úgy próbálta tompítani, hogy egy fotózás kedvéért beült egy autóbusz volánja mögé. A szüleiből soha nem csinált viccet, a család meghatározó a számára. Szülei nem sokkal az ő születése előtt emigráltak Pakisztánból. Sadiq már Londonban született, 1970-ben. Ő volt az ötödik a nyolc gyermek közül, a családban hét fiú és egy lány nevelkedett.

Apja a szakszervezeti mozgalomban tevékenykedett, tisztességes fizetést kapott, anyja otthon dolgozott. A szülők és a 8 gyerek egy három hálószobás lakásban éltek.

Sadiq Khan: London új polgármesterének sztorija

Már 15 éves korában csatlakozott a Munkáspárthoz. Meghatározó volt számára, hogy egy olyan brit intézményben tanult, ahol először lehetett muszlim iskolaigazgató egy középiskolában. Megértette az üzenetet: a bőrszín és a társadalmi háttér nem lehet korlát, hogy elérj valamit az életben.

Labdarúgás és box

Diákként szerette labdarúgást, az ökölvívást és a krikettet. A rasszista megnyilvánulások miatt ő és testvérei egy idő után nem jártak ki a Chelsea labdarúgó-mérkőzéseire, mondván, biztonságosabb otthon nézni a meccseket, televízión. A négy fal között aztán Liverpool rajongó lett, mert akkoriban ők játszották a nagy futballt.

Eleinte a matematika és a természettudományok érdekelték és fogorvosnak készült. Egy tanára vezette rá, hogy érvelési képességei miatt a jogi pálya felé kellene indulnia. Khan egy interjúban azt is elmondta, hogy az ügyvédi munkát ő is vonzónak érezte, mert a televízióban azt látta, hogy a jogászok szép autókkal közlekednek.

Jogot tanult, a University of North London hallgatója lett. Gyakornokként egy emberi jogi ügyvéd mellett dolgozott. Ekkor találkozott feleségével, Saadiya Ahmeddel, aki szintén ügyvéd és szintén egy buszsofőr lánya.

Kissé hirtelen hagyta el az ügyvédi pályát 2004-ben a politika kedvéért. Döntését azzal indokolta, hogy amennyiben részt vesz a törvényhozásban, akkor lehetősége van arra, hogy emberek milliói számára tegye jobbá az életet.

Gordon Brown kormányában a munkaügyi minisztériumot irányította.

Vélhetően új pozíciójában sem felejti majd el saját korábbi hátrányos helyzetét, valamint azt az ígéretét, hogy minden londoniak lesz a polgármestere.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×