Erdogan referendumot sürget

InfoRádió / MTI
2016. május 6. 17:06
Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken sürgette, hogy mihamarabb rendezzenek népszavazást az elnöki rendszer bevezetéséeől.

Erdogan kijelentette: az elnök hatáskörét kiterjesztő rendszer erősebbé és stabilabbá tenné Törökországot. Hangsúlyozta, hogy egy új alkotmányra és az elnöki rendszerre sürgősen szükség van, nem az ő személyes céljait szolgálják.

Az államfő egy nappal azután állt elő javaslatával, hogy Ahmet Davutoglu török miniszterelnök bejelentette távozását.

A török elnök emellett közölte: Ankara nem változtatja meg a terrorellenes törvényét, amit az EU kért a törökökkel szembeni vízumliberalizációért cserébe.

Értesülések szerint az elmúlt hetekben egyre erősebbé vált a viszály Erdogan és Davutoglu között, ugyanis a kormányfő nem támogatta teljes mértékben a végrehajtói államfői rendszert. Török sajtóforrások úgy fogalmaztak, hogy a hivatalosan szimbolikus jogkörrel bíró elnök és a kormányfő harca az utóbbi távozásával végződött.